Vereséggel kezdte a bajnokságot az Érd

Vereséggel kezdte a bajnokságot az Érd

Futballistáink a Szekszárd vendégeként szenvedtek egygólos vereséget.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Mint megírtuk, az Érdi VSE igencsak átalakult kerettel vágott neki a 2025/26-os idénynek az NB III. Dél-Nyugati csoportjában, hiszen tizenkét játékos távozott és tizenkét játékos érkezett a nyári szünetben. Így meglehetősen bizonytalan volt, hogy az első, július 27-ei meccsén vajon milyen teljesítményre lesz képes a csapat, amely tavaly még az Észak-Nyugati csoportban szerepelt, és ahol a kilencedik helyet szerezte meg.

Az ellenfél az elmúlt szezonban a tizenkettedik helyen végzett Szekszárd volt, és az érdi klub honlapjának tudósítása szerint meg is volt az esély a vendégek győzelemére. Csakhogy még „az ordító ziccerek“ is kimaradtak, míg a hazaiak kihasználták az adódó lehetőséget, és végül 1-0-ás vereséget mértek az Érdre.

„Bőven megvoltak a lehetőségeink, hogy megnyerjük a mérkőzést, de sajnos egy figyelmetlenségből, egy hibából az ellenfél szerezte meg a vezetést, ami végül el is döntötte a találkozót. A Szekszárd mélyen visszahúzódott, masszívan védekezett, nekünk pedig gyorsabban és pontosabban kellett volna futballoznunk ahhoz, hogy ezt fel tudjuk törni. Ma tompák, lassúak, körülményesek voltunk. Gratulálunk az ellenfélnek – mi pedig készülünk tovább, és jövő héten mindenképp javítani szeretnénk“

értékelte a találkozót Domján Attila vezetőedző.

Csapatunk legközelebb augusztus 2-án a MOL Magyar kupa első fordulójában a Zala vármegyei Szepetneken lép pályára. A bajnokság pedig augusztus 6-án folytatódik, amikor is az idei kiírás egyik nagy esélyesét, a Pécs csapatát fogadjuk az Ercsi úti Novák Ferenc Érdi Sportközpontban.

Kép: Facebook/Érdi VSE

További cikkeink

Egy közpénzzel is támogatott civil szervezet által gyűjtött személyes adatok kampánycélú felhasználása sértheti az adatvédelmi szabályokat.

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email