Mit tesz a rendőrség annak érdekében, hogy rend legyen az Európa sétányon? Hogyan lehetne véget vetni az érdi piacon történt zsebtolvajlásoknak, illetve a város egyes területein rendszeres drifteléseknek? Többek között ezeket a kérdéseket intézték a képviselők a szerdai rendkívüli ülésen Kassab Miklós érdi rendőrkapitányhoz.
A testület május 28-án tárgyalta a városi intézmények, szervezetek (köztük az Érdi Rendőrkapitányság) tavalyi beszámolóit, és mód nyílt arra is, hogy feltegyék kérdéseiket azok vezetőinek is.
Kassab Miklós rendőr alezredes elmondta: a közterületen szeszes italt fogyasztó, garázda emberekkel szemben gyorsított szabálysértési eljárás keretében léptek fel, és ennek idén tavaszra meglett az eredménye: mivel a szabálysértési bírságot ezek az emberek nem tudták megfizetni, elzárták őket, és van, aki nem kevés időt töltött, illetve tölt büntetés-végrehajtási intézetben.
Ha most, a jó idő beköszöntével ismét megjelennek, a rendőrség ugyanolyan szigorúan fog fellépni velük szemben, ahogy tavaly.

A kapitányságvezető elmondta azt is, hogy a kapitányság teljes állománya 170 fő, ebből 150-160 helyet töltenek be, ami szerencsésnek mondható. Feladataikat el tudják látni, és napszakonként három-négy járőrpárral találkozhatunk az utcákon.
Ami a piaci zsebeléseket illeti, a kapitány elmondta: március óta nyolc esetet regisztráltak szombatonként, a piac nyitvatartási idejében. Főleg idős sértettekről van szó. Elmondta, hogy civil ruhás kollégákat vetnek be a hathatós megoldás érdekében.
Felmerült az ülésen is, hogy a piacfelügyelő hangosbemondón keresztül figyelmeztesse a látogatókat, hogy vigyázzanak értékeikre.
A város több pontján gondot jelent a driftelés, gyorshajtás. A kapitányságvezető hangsúlyozta: a rendelkezésekre álló traffipax-készülékeket igyekeznek maximálisan kihasználni: napi nyolc órában mérnek sebességet úgy, hogy meg is állítják a gyorshajtót, és azonnal felelősségre is vonják.
„Pár héten belül kapunk a vármegyei főkapitányságtól olyan traffipax-készüléket, amivel civil autóból is tudunk mérni. Ilyen eszköz csak egy van a vármegyében, és sorra jár a kapitányságok között. Szeretnénk maximálisan kihasználni a lehetőséget, hiszen nemcsak ott tudunk mérni, ahol a háromlábas eszközt rendszeresen felállítjuk, hanem más pontokon is. Várom a képviselők javaslatát, hol tudnánk a leghatékonyabban bevetni az új traffipaxot” – tette hozzá kapitányságvezető.
Ami a driftelőket illeti, állampolgári panasz is érkezett a rendőrséghez, és a rendőrök négy éjszaka is kivonultak: 14 esetben jártak el gyorshajtás, további kilenc esetben egyéb szabálysértés miatt, és illegális autóátalakítás miatt két forgalmi engedélyt vontak be, így ez az akció eredményes volt.
Ha más területeken is felmerül ez a probléma, és ezt jelzik a rendőrségnek, szerveznek még hasonló akciót.
Kérdésre válaszolva az alezredes elmondta: rablás nem igazán fordult elő a városban az elmúlt években – az ilyen jellegű bűncselekmény ritka Érden.