A Zsaru Magazin egy teljes napot töltött az Érdi Rendőrkapitányságon, és testközelből tapasztalta meg a rendőrök mindennapi munkáját – az akcióktól kezdve a járőrözésen át a bűnmegelőzési feladatokig.
A nap már kora hajnalban éles bevetéssel indult: egy 21 éves férfi elfogására indultak a nyomozók, akit tiltott pornográf tartalom birtoklásával gyanúsítanak. A férfi otthonában kutatást tartottak, telefonját és számítógépét lefoglalták, majd előállították, de tagadta, hogy tudomása lett volna a videóról.

Ezt pedig egy közös járőrözés követte. Bíró Bálint és Küzmös Nataniel Barna őrmesterek összeszokott párost alkotnak, jól ismerik egymást, és már rutinszerűen végzik napi feladataikat. Barna korábban informatikusként dolgozott, de új hivatást választott:
„Éreztem, hogy nem nekem való egész nap az irodában ülni. A nővérem barátja a Készenléti Rendőrségen szolgált, ő javasolta, hogy próbáljam ki én is. Megfogadtam a tanácsát, amit azóta sem bánok”
Bíró Bálint pedig 2016-ban a Készenléti Rendőrségnél kezdett, majd az Érdi Rendőrkapitányságon folytatta. Korábban 12 évig thai boxolt, a rendőrséget egykori edzője ajánlotta neki karrierként.
A járőrök rendszeresen ellenőrzik a közterületeket – buszmegállókat, benzinkutakat, iskolák környékét. Gyakran szembesülnek engedély nélküli vezetőkkel, szabálysértő gyalogosokkal vagy bolti lopásokkal. Legutóbb egy fiatal lányt kaptak el, aki parfümöket és pólókat próbált meg eltulajdonítani. A kapitányságon előállították, és a ruházatvizsgálat során a derekára kötözve találták meg a lopott holmikat.

A kapitányság vezetőjével, Kassab Miklós rendőr alezredessel is adódott alkalom a találkozásra, akinek pályája több mint két évtizede indult, és 2023-ban tért vissza szülővárosába, Érdre, mint kapitány.
„Érden nőttem fel, nagyon jól ismerem ezt a környéket. Nagyon jó csapat dolgozik itt. Bár volt tapasztalatom bűnügyi téren, de kapitányként más területeken is meg kell felelni, ami kihívás volt a számomra(…) A bűnügyi mutatók sokat javultak az elmúlt években, hiszen folyamatosan azon dolgozunk, hogy csökkentsük a bűncselekmények számát és növeljük a felderítési eredményességet.”
– mesélte Kassab Miklós.
Kiemelte, hogy a kapitányság külön figyelmet fordít a családon belüli erőszak, gyermekbántalmazás és kábítószer-kereskedelem elleni fellépésre. Nemrég fogtak el egy fiatalt, aki saját iskolatársainak adott el drogot, valamint egy apát, aki a gyermekeit küldte lopni.

A közlekedésbiztonság területén is komoly eredményeket értek el. Kajáriné Bodó Enikő őrnagy, a közlekedési osztály vezetője 22 éve szolgál a rendőrségnél, ebből 17 évet helyszínelőként. Szenvedélyesen beszél a közlekedésbiztonságról:
„Az elmúlt években csökkent a balesetek száma, főleg a fokozott ellenőrzéseknek köszönhetően. Nagy hangsúlyt fektetünk a biztonsági öv, a gyerekülések használatára is. Két saját traffipaxunk van, és több bokszot helyeztünk ki a környéken. Napközben pedig leállítással mérnek a kollégák, de nemcsak a sebességhatárok betartását figyelik, hanem a passzív biztonsági eszközök használatát is.”
A kapitányság dolgozói minden nap azon fáradoznak, hogy a városban élők biztonságban érezzék magukat. Ahogy azt több rendőr is elmondta, ez nemcsak munka, hanem valódi hivatás.