Az elsősorban politikai performanszairól híressé vált érdi önkormányzati képviselő, Gyekiczki Márton a minap ismét hallatott magáról, amikor az Európai Unió zászlajával a budapesti ukrán nagykövetség elé ment azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet pártja, a Demokratikus Koalíció népszavazási kezdeményezésére.
A Demokratikus Koalíció március 18-án jelentette be, hogy népszavazást kezdeményez arról, hogy támogatják-e a magyar emberek Ukrajna EU-csatlakozását, ha Ukrajna bármelyik másik tagjelölt országhoz hasonlóan teljesíti a tagság valamennyi feltételét.
„Támogatja-e Ön, hogy Ukrajna a csatlakozási feltételek teljesítése esetén az Európai Unió tagja legyen?” – konkrétan ez lenne a DK kérdése.
Az ellenzéki párt kezdeményezése egy válasz Orbán Viktor korábbi bejelentésére, miszerint a kormány úgynevezett, „véleménynyilvánító szavazást” tartana ugyanebben a témában. Az ő kérdésük ugyanakkor így hangzik: „Támogatja-e Ön, hogy Ukrajna az Európai Unió tagja legyen?”
A DK érdi politikusára visszakanyarodva, Gyekiczki az ukrán követség előtt elmondta, egyedül pártja szeretné, ha a magyarok kinyilváníthatnák véleményüket Ukrajna csatlakozását illetően, hiszen szerinte a magyar jobboldalnak – a látszat ellenére – más szándékai vannak.
„A magyar jobboldal láthatóan Vlagyimir Putyinnak szeretne megfelelni, amikor sunnyog és ellenzi Ukrajna EU-csatlakozását. Mi nem leszünk Putyin pincsijei, mi egy valódi népszavazást szeretnénk, ahol a magyar emberek elmondhatják a véleményüket Ukrajna EU-csatlakozásáról”
– fogalmazott, egyúttal hozzátette, reméli, hogy az uniós zászló egyszer hivatalból is kint lesz az épületen, hasonlóan a többi EU-s ország nagykövetségéhez.
Ugyanakkor Gyekiczki Márton egy másik aktuális közügyben is zászlóval protestálna.
Mint abból az ÉrdMost szerkesztőségébe is eljuttatott közgyűlési előterjesztésből kiderül, a helyi képviselő-testület a következő, március 27-ei ülésén tárgyalja majd azt az indítványt, hogy a Pride hónap idejére tűzzék ki az LMBTQ+ közösséget szimbolizáló szivárványos zászlót az érdi Polgármesteri Hivatal és a Polgárok Háza épületére.
„A szivárványos zászló kihelyezése szimbolikus gesztus, amely kifejezi az önkormányzat elkötelezettségét az alapvető emberi jogok és az egyenlőség védelme mellett. Több európai nagyvárosban és magyarországi önkormányzatban is hagyomány, hogy a Pride hónap idején a városvezetés ilyen módon fejezi ki támogatását az LMBTQ+ közösség felé.”
– olvasható az előterjesztésben, amit természetesen egy, a Pride-felvonulás lehetséges betiltása elleni önkormányzati kiállásnak tekinthetnénk.
A Pride hónap egyébként a június elseje és 30-a közötti időszakot jelenti.