esos_idojaras_illusztracio_freepik

Legyen nálunk esernyő a jövő héten

esos_idojaras_illusztracio_freepik

Legyen nálunk esernyő a jövő héten

Hideg ugyan nem lesz, viszont az esőre és szélre érdemes felkészülni.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A hétfő még fátyolfelhős, napos idővel indul, majd délnyugat felől megvastagszik a felhőzet, a nap második felében elszórtan előfordulhat zápor. A déli, délnyugati szél megélénkül, északnyugaton, nyugaton megerősödik. A csúcshőmérséklet 16 és 23 fok között változik – olvashatjuk a HungaroMet előrejelzésében.

Kedden erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd délután délnyugat felől szakadozik, csökken a felhőzet. Nagyobb eséllyel az ország délkeleti felén, több helyen valószínű eső, zápor, néhol zivatar is, északnyugat felé haladva csökken a csapadék kialakulásának esélye. A délies szél nagy területen megélénkül, helyenként meg is erősödik. A hőmérséklet hajnalban 4, 11, délután 12, 19 fok között alakul.

Szerdán újra megnövekszik a felhőzet, általában erősen felhős idő valószínű. Több helyen lehet zápor, zivatar. A délies szelet több helyen kísérhetik élénk széllökések. A minimum-hőmérséklet 3 és 9, a csúcsérték 14 és 20 fok között alakulhat.

Csütörtökön változóan felhős idő valószínű többórás napsütéssel. Átmenetileg csökken a csapadékhajlam, majd néhol előfordulhat zápor. A déli, délnyugati szél megerősödhet. A minimum-hőmérséklet 4, 9, a csúcsérték 15 és 20 fok között alakulhat.

Pénteken ismét megnövekszik a felhőzet, általában erősen felhős vagy borult idő valószínű. Nagy területen fordulhat elő eső, zápor. Zivatar is lehet. A délies szél megélénkül, néhol megerősödik. Hajnalban 5, 10, délután 17, 22 fokot mérhetünk.

Címlapkép: Freepik belső képek: HungaroMet

További cikkeink

Van-e értelme az emberiség egyik jövőbeli nagy tervének, hogy eljussunk a Marsra, ha úgysem élhetjük túl az utazással járó kozmikus sugárzást? Erre a kérdésre próbál

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email