konyvkerek

Kortársak a porondon

konyvkerek

Kortársak a porondon

A Petőfi, a légtornász című irodalmi estet először, de remélhetőleg nem utoljára láthattuk Érden.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Annyira szükségem volt most erre az előadásra – fogalmazta meg talán mindannyiunk gondolatát Daróczi Márta, az Irka vezetője a Petőfi, a légtornász című est után.

Mert milyen is volt ez az irodalmi délután, amit Linka Ágnes előadóművész és fia, Siposhegyi Zsolt színművész hozott el Érdre, a Könyvkerék egyesületbe egy borongós keddi délutánon?

Halmozhatnánk a jelzőket: sodró, szellemes, elgondolkodtató, egyszerre vidáman csillogó és mélyen megrendítő – mindez nem adja vissza azt a hangulatot, amit a két művész másfél órára idevarázsolt.

Verseket lehet mondani jól-rosszul, meg lehet spékelni zenével, hangulatvilágítással, de ahhoz, hogy a költemény lelépjen a papírról, eljusson lélektől lélekig, valami több kell. És ez az a plusz, ami ebben az irodalmi estben megvolt. Akkor is, ha a negyven néző épphogy elfért a szobában, akkor is, ha nem volt színpad, sem díszkivilágítás. Elég volt hozzá két ember és egy szál gitár.

És persze kellettek hozzá a versek, novellák, remekül összeválogatva, egymásnak felelgetve, Adytól Parti Nagy Lajoson át Esterházy-ig. És kellett hozzá Ágnes és Zsolt.

Linka Ágnesnek a szerkesztésben nagy gyakorlata van: mint elmondta nekünk, több évtizeden keresztül volt irodalmi szerkesztő a Magyar Rádióban, és most is készít műsorokat mint előadóművész.

„Tapasztalom, hogy a kortárs írókat, költőket kevésbé ismerik az idősebbek, és a gimnáziumban sem tanítják, mert a tananyagban nincs idő erre, ezért szerettük volna közelebb hozni őket a közönséghez.”

„És ahogy a XX. századi orosz költők, írók saját bevallásuk szerint mind Gogol köpenyegéből bújtak ki, a kortárs magyar írók, költők mind Kosztolányitól, Adytól, Petőfitől, József Attilától tanultak. Megpróbáltuk hát összekapcsolni a klasszikusokat és azokat, akik úgy gondolják, hogy forma- és gondolatvilágukban, rímképletükben és írói életművükben tőlük merítettek.”

Áginak és Zsoltnak több produkciója is van, volt, amit korábban elhoztak már Érdre. Ezt az előadóestjüket két hónappal ezelőtt állították össze, így még kevesen láthatták. Februárban három helyszínre viszik el a Petőfi, a légtornászt, de szeretnének városunkba is visszatérni vele, hogy szélesebb közönség – többek közt a középiskolások – is láthassák.

Aki kedvet kapott, hogy az előadást megnézze, annak egy jó hír: Gregus László, a Könyvkerék Egyesület egyik alapítója, az est szervezője kérdésünkre elmondta: terveznek egy előadást az Érdi Galériában is, hogy népszerűsítsék a költészetet.

„Jó lenne azt mondani, hogy aki betér hozzánk, és könyvet szeretne, azzal kezdené, hogy hol vannak a versek. Ez persze nincs így, de aki érdeklődik, annak természetesen tudunk versesköteteket is ajánlani.”

A Könyvkeréknek jelenleg 30 ezer könyve van,  szakácskönyvektől a folyóiratokon át a szépirodalomig. Bárki szabadon válogathat közöttük a Jázmin utca 8. szám alatt, csak telefonáljon előtte, a 06(70)389 8341-es telefonszámon.

Fotó, videó: Nagy Balázs

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email