A közép csoport 10. fordulójában óriási fordítás után örülhettek az érdi lányok a tabellát vezető KRE ellen. 2025-ben második bajnoki találkozóját is hazai környezetben, egészen pontosan az érdi Bolyai iskola tornacsarnokában vívta meg a Delta.
Az éllovas KRE SC elleni összecsapás nem kezdődött jól a mieink számára, ugyanis az első szettet viszonylag simán, 25-16-ra elvesztették. A másodikban az egyenlítésért léptek pályára Hopkáné Wolf Rita vezetőedző tanítványai, azonban ezt is a vendégek nyerték, 25-18-ra.
Egyetlen szett kellett a bajnoki megnyeréséhez a KRE-nek, ugyanakkor a pályaválasztó összeszedte magát és 25-19-re behúzta a harmadik játékrészt, amivel szépített. A negyedik etapban ismét az egyenlítésért küzdhettek a mieink, ami ezúttal össze is jött: 25-20-ra nyertek a Delta Tigrisek és 2-2-re módosították a mérkőzés állását.
A mindent eldöntő ötödik, rövidített játszma nagyon szoros végjátékot hozott, aminek a végén a lendületüket továbbra is fenntartó hazaiak örülhettek. 15-13-ra hozta a döntő szettet a Delta RSE, amivel 3-2-re megnyerte a bajnoki ütközetet. Bravúros teljesítmény volt ez a javából, hiszen nem csupán az esélyesebbet múlták felül az érdi lányok, hanem vesztes helyzetből álltak talpra.
„A közép csoport listavezetőjét sikerült legyőzni, ráadásul vert helyzetből. A lányok jelesre vizsgáztak küzdésből és csapatjátékból. Olyan jó volt nézni, ahogy játszanak, és élvezik ezt a játékot! Voltak hibátlan egyéni teljesítmények is, de összességében mindenki hozzátett ehhez a győzelemhez“
– értékelt Hopkáné Wolf Rita vezetőedző.
Női röplabda NB II Közép csoport, 10. forduló
Delta Tigrisek–KRE SC 3-2 (-16, -18, 19, 20, 13)
Delta: Fodor, Bódi, Kiss, Ürögi, Méhn, Gábor. Csere: Puskás, Tóth (liberók), Dömötör, Szász, Kozma, Dozet.
A Delta Tigrisek két pontot gyűjtöttek a mai sikernek köszönhetően és a játéknap után a tabella ötödik helyén állnak hat győzelemmel és négy vereséggel, tizenhét ponttal.