Megszólalt a maffiózó érdi vállalkozó

Megszólalt a maffiózó érdi vállalkozó

Czibere Attila Érden, Tárnokon, Diósdon és Százhalombattán elkövetett bűncselekménnyekkel vált hírhedtté az ezredforduló környékén.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Jelenleg még sok éves szabadságvesztését tölti Czibere Attila, akinek a neve a magyar sajtóban Koszi-klánként emlegetett bűnbanda apropóján csenghet ismerősen, amiben egészen az alvezéri pozícióig jutott.

Cziberének – egyéb ügyei mellett – a kilencvenes évek végén, kétezres évek elején az egyik fő tevékenysége volt a százhalombattai olajfinomító megcsapolása, de – mint később kiderült – a 2005 márciusában történt diósdi kettős bérgyilkosságban is főszerepet vállalt.

Az érdi vállalkozóként aposztrofált Cziberének nemrégiben jelent meg a vérrel, erőszakkal, leszámolásokkal teli időket megidéző könyve, ennek kapcsán pedig egy hosszabb interjút adott a Blikknek.

Ebben mesél a teljesen normális gyermekkoráról, szüleiről, testvéreiről, akik – elmondása szerint – egytől-egyig becsületes emberek voltak. Mint elárulja, a bűnbeesés az 1980-as években kezdődött, amikor nyugatra disszidált.

„Ott kezdődött a bűnözői pályám. Műszaki cikkekkel, ruhákkal kezdtem, idővel aztán képbe került a pénzhamisítás. Később már dörögtek a fegyverek, fokozatosan durvultak el dolgaim”

Az interjúban elmeséli azt is, hogy miként sikerült kiépíteni a rendszert, melyen keresztül éveken át illegálisan jutottak olajhoz a battai finomítóból, amivel – akkori árfolyamon számolva – mintegy százmillió forintos kárt okoztak.

Ahogy a diósdi kettős gyilkosság is szóba került, aminek hátterében szintén az „olajbiznisz” állt, és, amiben a hatóságok később megállapították, hogy Czibere, mint megbízó vett részt. Vagyis az ő kérésére végezték ki az alvilágban csak Pipásként ismert F. Józsefet és a Colosnak nevezett K. Norbertet.

Ezen a ponton megjegyzi, ő nem feltétlenül akarta az üzletére törő riválisok halálát, de a Koszi-klán vezére másképp döntött.

„Ott voltam, amikor Koszi kimondta a likvidálást, amit aztán nekem kellett megszerveznem. Én még azt is felvetettem, hogy dobjunk Pipásnak valamennyi pénzt havonta, az majd távol tartja őket onnan, ahol olajozunk. Koszi ezt felháborodva elvetette azzal, hogy ő senkinek nem fizet”

– fogalmazott, egyúttal hozzátette, mostanra megjavult. Elfogadta a húszéves büntetését, követi a szabályokat, kerüli balhét. Állítása szerint elege van a börtönből, a bűnözésből, a menősködésből, a maffiázásból. Nem úgy az írásból, hiszen úgy véli, legalább tíz regényre való ötlete van még.

Elmondása alapján, amikor megírta a közelmúltban megjelent könyve első kéziratát, akkor a rendőrök azonnal ráugrottak, és vizsgálódni kezdtek. Szerinte nem véletlenül, ugyanis gyilkosságok elrendelői, elkövetői vannak szabadlábon manapság is, és az ő elfogásukban Czibere akár további információkkal is szolgálhat a hatóságnak.

Ennek ellenére az egykori érdi vállalkozó hangsúlyozza, nem fél a következményektől, amit esetleg a könyve okozhat.

„Akkor nem írtam volna meg. Féljenek azok, akik a még folyamatban levő ügyekben sárosak és odakint reszketnek… De a félelem nem old meg semmit. Én okosan fogok élni… és írok tovább”

– zárja gondolatait.

Címlapkép: ÉrdMost, belső képek: Freepik

További cikkeink

Csuka Zoltán születésének 125. évfordulója alkalmából Harmat Bélával, Érd első szabadon választott polgármesterével, irodalmárral és egykori könyvtárossal beszélgettünk.

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email