ÉletfaŐzSzinetárBA5

Szinetár Dóra: Valamilyen szempontból mindannyian furcsák vagyunk

ÉletfaŐzSzinetárBA5

Szinetár Dóra: Valamilyen szempontból mindannyian furcsák vagyunk

A színésznő a Kacagó Kaci Színház előadásán nemcsak énekelt, hanem a gyerekek és szüleik kérdéseire is válaszolt.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

„Olyan világban szeretnék élni, ahol az emberek nem elfogadóak.  Az elfogadó társadalom azt jelenti: látom, hogy a másik furcsa, de engem nem zavar. Az volna jó, ha ez nem lenne téma, hanem egyszerűen elfogadnánk, hogy mindannyian mások vagyunk, és mindannyian furcsák vagyunk valamilyen szempontból, és ezzel nem foglalkoznánk” – fogalmazott Szinetár Dóra az Óz, a nagy varázsló előadása előtt, amit az Életfa csoport Kacagó Kaci Színháza adott elő a Teleki iskolában, a színésznő közreműködésével.


„Jó lenne, ha minél többen megismernék az Életfa csoportot, és azt, amit tesznek. Az életfások megmutatják, hogy az élet nem megoldandó problémák halmaza, hanem rendkívül színes: sokfélék vagyunk mi is, a gyerekeink is, és az ember azt a gyereket imádja, akit a Jóistentől kap, és annak a csodáit próbálja erősíteni. Ez ebben a csoportban nagyon jól látszik.”

„Ez a hely nem attól különleges a számomra, hogy itt sajátos nevelési igényű gyerekek vannak, hanem attól, hogy olyan családok alkotják, akik nagyon jól gondolkodnak az életről. Ezeket a családokat ez a gondolkodásmód köti össze, nem pedig az, hogy a gyermekeik a mai magyar társadalomból mennyire lógnak ki és mennyire nem” – mondta az ÉrdMostnak a színésznő, akitől megtudtuk azt is, hogy az Életfa egyik támogatóján keresztül került kapcsolatba a csoporttal.

„Megtudtam tőle, hogy itt olyan szülők vannak, akik lehetőségként fogják fel, hogy másfajta gyereket nevelnek, mint az átlag, és előremutató, amit csinálnak. Ez a támogató összekötött az életfás anyukákkal, eljöttem hozzájuk beszélgetni, és úgy láttam, bizonyos szempontból nagyon hasonlóak vagyunk: én is megpróbáltam úgy kezelni a problémásnak nevezhető helyzeteket, mint lehetőséget arra, hogy az ember fejlődjön, tanuljon, vagy akár másoknak utat törjön” – hangsúlyozta a színésznő.

Szinetár Dóra szerepelt korábban az Ózban, a vígszínházi előadásában játszotta Dorothy-t, és otthon is nagy kedvenc a mese, a kisfia nagyon szereti. „Mikor megtudtam, hogy az Ózt adják elő, mondtam, hogy van egy dalom, amit énekelni szoktam, a szivárványdal feldolgozása. Így történt, hogy én nyitottam meg az előadást ezzel a dallal” – mondta mosolyogva.

A művésznő nemcsak énekelt, hanem fotózkodott is a gyerekekkel és a szülőkkel, és válaszolt a kérdéseikre is, többek közt arra, hogy mi a legkedvesebb szerepe. Olvasóink talán meglepődnek majd, de a színésznő a Shrek musicalt említette, amiben Fionát játszotta.

„Nagyon fontos volt számomra ez az előadás, és nagyon szeretem ezt a mesét. Sok olyan mese van, amelyben a főhős kilóg a többiek közül, legyen az a Szépség és a szörnyeteg vagy A rút kiskacsa. Ezek a történetek általában azzal érnek véget, hogy a főszereplő meg-, illetve átváltozik. A Shrekben ez nincs így: ők nem akkor lesznek boldogok, amikor csodaszép herceg és királylány lesz belőlük, hanem akkor, amikor bevallják egymásnak: olyannak szeretik egymást, amilyenek – és olyanok is maradnak.”

A Kacagó Kaci Színházban játszó gyerekek boldogsága egyébként felért bármelyik mesehősével: szeptember óta készültek erre a darabra, amibe szívüket-lelküket beleadták. A nézőtéren ülő gyerekeket pedig nemcsak az előadással lepték meg, hanem egy kézműves foglalkozással is.

Legközelebb karácsonykor találkozhatunk a Kacagó Kacikkal, akik – ahogy az előző esztendőkben is – ünnepi előadással készülnek majd.

Fotó: Balogh Alex

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email