foci_24_09_22

Kikapott az Érd, de még mindig a második

foci_24_09_22

Kikapott az Érd, de még mindig a második

Focistáink nem bírtak a III. Kerület csapatával, és 2–0-ás vereséget szenvedtek.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A nyolcadik fordulót rendezték a legutóbbi hétvégén a NB III Észak-Nyugati csoportjában, aminek keretében az Érdi VSE a III. Kerületi TVE csapatát fogadta a Novák Ferenc Érdi Sportközpontban.

Az Érd – komoly győzelmi sorozattal a háta mögött – a második, míg ellenfele a hatodik helyről várta a találkozót, ennek ellenére a vendégek már az első félidő tizedik percében vezetést szereztek, amit a nem sokkal később meg is dupláztak. Ekkor hiába volt még hátra több, mint egy óra a találkozóból, az Érd nem tudott mit kezdeni az óbudai csapattal.

„Az eddig nagyon stabilan működő védelmünk komoly egyéni hibákat követett el a mai mérkőzésen, amit ellenfelünk kegyetlenül megbüntetett, gyakorlatilag két gólpasszt adtunk nekik. Az sem segített a helyzetünkön, hogy az első félidőben sérülések miatt kellett cserélnünk két alkalommal is. A második félidőben több lehetőség is volt rá, hogy visszajöjjünk a meccsbe, de sajnos ezek kimaradtak. Gratulálunk ellenfelünknek, megérdemelten nyertek ma”

– értékelte a meccset Domján Attila, az Érd vezetőedzője a klub honlapjának.

A vereség ellenére az Érd felnőtt férfi labdarúgói továbbra is a bajnokság második helyén állnak. Csapatunk a következő fordulóban a Budaörs ellen játszik, a mérkőzést szeptember 29-én, délután 16 órától rendezik.

Címlapkép: Facebook/Érdi VSE

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email