napsugar_fiuk_boritokep

Egy klasszikussal ünnepli születésnapját az érdi színházi társulat

napsugar_fiuk_boritokep

Egy klasszikussal ünnepli születésnapját az érdi színházi társulat

Fennállásának huszadik évfordulóját ünnepli a városunkhoz ezer szállal kötődő Körúti Színház, amit Neil Simon: A Napsugár fiúk című darabjával kívánnak emlékezetessé tenni.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

„Időnként illik az embernek nagyobb dobásokat is csinálni, picit több pénzből, több szereplővel, nagyobb díszlettel, nem beszélve a jubileumról” – fogalmazott Galambos Zoltán, a Körúti Színház igazgatója és egyben a darab rendezője az ÉrdMostnak. Mint mondja, így esett a választás Neil Simonnak, az amerikai drámaírás egyik legnagyobb alakjának a művére: A Napsugár fiúkra.

Ehhez persze olyan színészek is kellenek, mint Kerekes József és Straub Dezső, akik Willy Clarkot és Al Lewist, a két kiöregedett komédiást alakítják. A történet szerint a két színész – akik évtizedeken át jól működő kabarépárost alkottak – már nagyon régóta szóba sem áll egymással, de egy felkérés kapcsán most ismét közösen kellene színpadra lépniük, és a siker érdekében félretenniük a korábbi nézeteltéréseket.

„Azért jó egy Neil Simon darabot bemutatni, mert az sosem egy ostoba komédia. Mély emberismeret húzódik a darabjai mögött, remek humorral, amit jó játszani és nézni is”

– tette hozzá.

Kerekes József és Straub Dezső, mint Willy Clark és Al Lewis

A társulat igazgatója elárulta, húsz éve egy másik klasszikusnak tartott Neil Simon darabbal: a Mezítláb a parkbannal indult a színház, így ez a mostani bemutató kiváló keretet ad a jeles évfordulónak. De nem csak ezért választották, hanem mert az alkotás nagyszerűen ábrázolja az emberi kapcsolatokat.

„Huszadik éve rendezek darabokat, és mindig az emberi kapcsolatokat helyezem a középpontba, és az emberi kapcsolat mindig aktuális. Ez lehet szerelem vagy barátság. És itt is – ugyan sok konfliktus árán – de a végére azért csak kibékülnek a barátok, ami mindig nagyon fontos üzenet, és ez örök érvényű”

– állítja Galambos Zoltán, vagyis a nézők egy igazán mulattató, ugyanakkor elgondolkodtató és tanulságos előadást láthatnak.

A Napsugár fiúk érdi előadása október 13-án, vasárnap délután 15 órakor kezdődik a Szepes Gyula Művelődési Központban.

Kerekes József a Napsugár fiúk próbáján a Szepesben

Az igazgató-rendező a jubileum apropóján magáról a Körúti Színházról is beszélt. Elmondta, továbbra is érdi színházként tekintenek magukra, hiszen egyrészt ez a társulat bázisa, próbahelye. Másrészt most már évek óta szintén az érdi művház ad otthont a színiiskolájuknak, azaz a Kiskörúti Színisulinak.

Ahogy fontosnak tartja megjegyezni azt is, hogy a Körúti Színház egy magánszínház, amelyik nem kap támogatást, igaz – mint hangsúlyozza – nem is kérnek, alapvetően a „közönség szeretetéből próbálnak megélni”.

Körúti Színház: Maude és Harold (2017)

Galambos Zoltán szerint ez szabadságot és éberséget is ad az embernek. Nem mondják meg nekik, hogy mit csináljanak, egyúttal folyamatosan figyelni is kell, hogy mit vihetnek színpadra, mi működik, mit szeret a közönség, miből lesz siker.

Hogy „A Napsugár fiúk” mellett még mit, és hol játszik a Körúti Színház, arról IDE KATTINTVA tudhat meg többet.

Címlapkép: Facebook/Körúti Színház, ÉrdMost belső képek: Facebook/Körúti Színház

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email