Az időjárás sem állíthatja meg az Érdi Jazz Fesztivált

Az időjárás sem állíthatja meg az Érdi Jazz Fesztivált

A hideg, csapadékos idő miatt a Szepes Gyula Művelődési Központban tartják meg a koncerteket.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

„A hideg, szeles, esős időjárás-előrejelzés miatt a pénteki, szombati, vasárnapi koncerteket a Szepes Gyula Művelődési Központban fogjuk megrendezni!”

– olvasható az X. AVL-Érdi Jazz Fesztivál honlapján közzétett közleményben.

Mint az ismert, a hagyományos programsorozat szeptember 12-én, csütörtökön vette kezdetét, a nyitóprogramnak – ahogy az lenni szokott – az AVL Székház adott otthont, ahol a jazz és az irodalom találkozásának lehetett szem- és fültanúja a közönség.

Tóth Krisztina és Szőke Nikoletta a fesztivál nyitórendezvényén

Szőke Nikoletta és Tóth Krisztina az irodalom, valamint a zene nyelvén szóltak egymáshoz és a közönséghez, amely hatalmas sikert aratott.

A folytatás azonban úgy tűnik, nem úgy alakul, ahogy azt a szervezők eltervezték, hiszen a koncertek szokásos helyszíne, a múzeumkert az időjárás miatt nem alkalmas a rendezvény lebonyolítására.

A koncertek azonban nem maradnak el, mindössze a közeli művelődési központba költöznek át a programok és eredeti kiírásnak megfelelően tartják meg azokat.

A fesztivál részletes programjáról ITT számoltunk be.

fotó: freepik.com / Czere Bálint

További cikkeink

Egy közpénzzel is támogatott civil szervezet által gyűjtött személyes adatok kampánycélú felhasználása sértheti az adatvédelmi szabályokat.

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email