hajléktalan

Hiába a segítség, ha azt nem fogadják el

hajléktalan

Hiába a segítség, ha azt nem fogadják el

Az érdi rendőrök az Európa sétányon tartottak razziát a törvénysértő hajléktalanok miatt.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Még tavaly szeptemberben számoltunk be arról, hogy a város szeretne véget vetni a hajléktalanok uralmának az Európa sétányon. A polgármester már akkor is emberséges megoldást sürgetett az ügyben.

Ennek érdekében még a hajléktalanok közé is beült a városvezető, hogy elbeszélgessen velük, kérte tőlük, fogadják el a szociális munkások segítségét, a város segít a szállásban, az élelmezésben és a munkakeresésben is, hiszen ez az életmód nem emberhez méltó.

Volt, akinek tudtak segíteni, de sajnos a hajléktalanok többsége nem együttműködő, kifejezetten elutasító, nem kérnek a segítségből.

„Tolerálhatatlan, amit művelnek, a sárga földig leisszák magukat a padokon fekve, odapiszkítanak, szemetelnek, olykor verekednek, vagy inzultálják az arra sétálókat”

– hangsúlyozta Csőzik László.

A város erőfeszítéseinek ellenére az áldatlan állapotok azonban nem szűntek meg, mostanra odáig fajult a helyzet, hogy be kellett avatkozni a rendőrség segítségével.

Arra lehet számítani, hogy néhányan később visszajönnek a sétányra

Május 27-én, hétfőn kétszer is razziát tartottak a sétányon : mindenkit igazoltattak, több embert szabálysértés miatt előállítottak, másokat – egy korábban rájuk kiadott körözés alapján – a büntetés-végrehajtási intézménybe vittek, többen elhagyták a teret. Csőzik László az akció kapcsán megjegyezte: az együttélésnek vannak normái, amit mindenkinek be kell tartani.

„A közbiztonságért, a közegészségügyért, a szociális ellátásért felelős társszervek, kollégák összehangolt fellépésétől remélhető csak változás”

– tette hozzá.

Továbbra is készenlétben vannak a szociális munkások, a városrendészek, a rendőrök, a polgárőrök és a városvezetés is, hiszen arra lehet számítani, hogy néhányan később visszajönnek a sétányra.

Elsősorban segítő kezet kell nyújtani a fedél nélkül élőknek, de a törvénysértő viselkedéssel szemben határozott fellépésre van szükség, hiszen a városban rendnek és tisztaságnak kell lennie.

Kép: Shutterstock / érdmost

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email