Május 11-én a Tour de Hongrie újabb, 167 kilométeres etapja várt a mezőnyre Budapest és Etyek között. A 117 fős mezőny szombaton 12:20-kor indult el a Hősök teréről, a kerékpárosokat az útvonal mentén kitörő örömmel és lelkesedéssel biztatták a szurkolók. Az érdiek pedig duplán örülhettek, hiszen a mezőny többször és több ponton is érintette a várost.
A rajt után pontosan 30 perccel a versenyzők a Budafoki úton érkeztek meg Érdre és haladtak tovább a tescós körforgalomnál a 6-os és 7-es utak közös szakaszán az Ercsi út végén található körforgalomig. Innen a 7-es úton Tárnok felé vették az irányt, aztán a Fehérvári, valamint a 7-es utak találkozásánál egy éles, szinte 180 fokos kanyart véve ismét átlépték a településünk közigazgatási határát, ahol a a Fehérvári és Zámori út csomópontjában kialakított körforgalmon haladtak át és hagyták el a várost Sóskút felé.
Később egy szakaszra még visszatértek, ekkor szintén a 7-es úton, de immár Tárnok felől érkezve, ismét a Fehérvári és a 7-es utak kereszteződésén belépve, a „Fehérvári-Zámori” körforgalmon áthajtva végleg elhagyták Érdet.
Az önkormányzat és a helyi civilek is készültek kisebb-nagyobb atrrakciókkal, hogy fogadják a kerékpáros mezőnyt. A szponzorkaraván még jóval a mezőny érkezése előtt keresztül ment a városon. Őket egy pillanatra megállították, hogy a 99 éves Érdi Ipartestület pezsgővel, koccintással köszöntse a szintén 99 esztendős Tour de Hongrie-t. A látványosságok többsége a Fehérvári úton található körforgalomnál volt.
![](https://erdmost.hu/wp-content/uploads/2024/05/tour_felirat.jpg)
Ahogy az élő közvetítésen is jól látszott, az érdi Colour Dance táncstúdió tagjai például emberekből álló élőképeket, többek közt biciklit, vagy épp Érd nevét formázták meg.
Eközben a mezőny hatalmas tempóban haladt előre, a folyamatos támadások mellett azonban sokáig nem alakult ki állandó szökés. Végül a Budapest-Balaton kerékpárút emelkedőjén Salvatore Puccio (INEOS Grenadiers), Niklas Märkl (dsm-firmenich PostNL), Sergio Meris (MBH Bank Colpack Ballan), Dusan Rajovic (Bahrain Victorious), Diego Pablo Sevilla (Polti-Kometa) és Matteo Moschetti (Q36.5 Pro Cycling Team) tudtak ellépni a főmezőnytől, előnyük azonban sosem nőtt 2 perc fölé.
A szökést két kilométerre a céltól fogták meg. Az emelkedőn a Lidl-Trek felvezetése állt össze a legjobban, Mathias Vacek pedig tökéletesen készítette elő a terepet a sárga trikós Thibau Nysnek, aki végül duplázott, hiszen Kékestető után itt is nyerni tudott.