Nysából osztották a nagyfröccsöt, Trabugrillben sült a kolbász, és a hetvenes évek slágerei szálltak a levegőben a Polgárok Háza előtt. Szerényen egy rajztáblára szegezett plakát még arra is emlékeztette az ifjabbakat, akiknek a legvidámabb barakkról már nincsenek emlékeik, hogy amúgy „Éljen Május 1, a világ dolgozóinak nagy ünnepe”!

Nekem bizony vannak emlékeim: csomót kötök a piros nyakkendőmre, fölhúzom a fehér térdzoknimat, ami folyton lecsúszik a lakkozott cipőmre, amiben úgy érzem magam, mint dió a törőben, és vonulok az osztállyal: „Énekszó és tánc köszöntse! Zeng és dalol az élet, szállj csak zeneszó, ének (ezt mindig fordítva mondtam: szállj csak zeneszó élet!), ébreszd fel a magyar népet!”

Megszépül ennyi év után minden, tán még a hurkapálcikás zászlólengetés is, úgyhogy meg tudom érteni, mitől élik másodvirágzásukat ma Németországban a Wartburgok. Ha nem is első autóként, de arra nagyon is jók, hogy visszahozzák gazdájuknak az ifjúság édes ízét, szép emlékét. Megadnak egy-egy megkímélt darabért 30-32 ezer eurót is, mint megtudtam most a téren Rajkort Zsolttól. Neki is egy Wartburg a büszkesége, leginkább kegyeleti okokból: nemrég elhunyt öccse rakta össze a járművet, féltő gondoskodással.

Ide most mégis egy gyönyörű 60 éves Skoda Octaviát hozott, amely nemcsak hogy kiérdemelte az OT minősítést, de gyengéd, ám gyakori használatban van. Zsoltnak ez a „piaci autója”, mondja, hétvégeken jár vele Cegléden vásárolni. Nem hajtja meg nagyon, 70-75-tel gurul, de bírná a verda a százat is, ha a gazdája nem kímélné. De hát az ember egy négy keréken guruló múzeummal kíméletesen bánik. Merthogy ilyen érzés benne ülni, mondja: „a lelkemet kenegeti”.

5 éve vásárolta Olaszországban a 60 ezer kilométert futott járgányt, és nem kellett sokat tuningolni: festés, fényezés, szövetcsere, krómozás, minden más eredeti rajta. A fogyasztása visszafogott, 6 liternél nem eszik többet.

Zsolt még kezdőnek számít a retróautók gyűjtésében, hisz az ötvenedik születésnapja után kezdte. Addig csak a melót hajtotta, és miután meglett minden, ami fontos, most lehet élni a szerelemnek. Szobafestő a foglalkozása amúgy, a szereléshez nem is ért, így aztán nem olcsó a szenvedélyének élni.

Nem véletlenül használunk ilyen szavakat, Zsolt szerint ugyanis az autó nőnemű. Míg a feleségéhez mindig hű volt, az autóit cserélgette rendesen, volt belőlük vagy ötven. Most is van hat. Mindegyiknek más a váltója, úgyhogy figyelni kell rendesen, mit hová tologat. Szerencsére az illatuk is más, így könnyebben átáll az agy és veszi a lapot. Kicsit hosszabb a fékút, jobban oda kell lépni, kicsit több figyelmet igényel harmóniában lenni a többi közlekedővel, de mindez megéri a retró életérzésért cserébe.

A retró életérzés persze mindenkinek más. Mint nyitóbeszédéből megtudtuk, polgármesterünk is egy Wartburggal töltötte együtt a gyerekkorát, amihez képest a családi Zsiguli már nagy előrelépés volt.

„Nekem a Zsiguli mintha az egész korszak szimbóluma lenne – mondta el Csőzik László. – Lassan folyt az idő akkor még, nem volt internet, az emberek barátságosabbak és segítőkészebbek voltak. Remélem, Érden is tudunk igazi közösséget formálni! Ezek a rendezvények arra jók, hogy összejöjjünk, beszélgessünk, visszaidézzük a hetvenes-nyolcvanas évek időszakát. Igaz, hogy diktatúrában/féldiktatúrában éltünk, nem úgy, mint most (mosolyodik el), de jó időszak volt. Kint játszottunk az utcán, és nem bújtunk a telefonunkba.”

Széles mosolyokat csalt az arcokra egy katonai Trabant gazdája, aki kész installációt rendezett be az autójában: tárcsás telefon a mobiltartóban, a hátsó ülésen hedonista mackó urizál napszemcsiben, derekán úttörőöv tartja meg a fecskét. A karos sebváltó mellett rögtön két hatalmas cicit épp elér a kéz, ha épp arra kalandozik, a műszerfal jobb szélén Bud Spencer – Terence Hill eszik hagymás babot.

Belényesi Gábor 20-25, többségében amerikai autóval él együtt Parkvárosban. A Zaporozsecet, amivel most legurult évente 2-3 alkalommal veszi elő. Nem nagy élmény vezetni, azért lett, mert ezt az autót mindenki utálta.

„Ez volt a Merkur árlistáján a legolcsóbb, így lett a Zápor Józsi a szegény ember autója. Mindenki lenézte, aki ilyennel járt. Az egyik tanáromnak volt, és emlékszem, gyerekként mindig kiröhögtük. A Zaparozsecet Ukrajnában gyártották, és az orosz autóipar legalja volt. Maguk az ukránok is utálták, ezért ma már alkatrészt is nehéz szerezni hozzá.”

Viszont meg kell hagyni, külsőre szép, jegyzem meg szegény (csúfnevén) Zápor Józsi védelmében. Ha kicsit nagyobb lenne, amerikai autónak is elmenne.

„Igen – erősíti meg Gábor -, egy az egyben olyan, mint az NSU Prinz. Viszont vezetni is pocsék. Ha rálépsz a fékpedálra, hol jobbra húz, hol balra, de kétszer sem egyformán. Ez ilyen. A családom is utálja ezt az autót, én viszont imádom. Nem látni ilyet az utakon. Igazi különlegesség.”

Gábor Érden vette, jelképes összegért. Valami elromlott rajta, és letámasztották egy fa alá, ott állt sok évig. Bár a Zápor Józsit Gábor szakihoz vitte, egy amerikai autót simán szétszed és összerak, ebben sokat segít gokartversenyzői múltja.

„Ebben a sportágban a versenyzők maguk szerelték a járműveket. Azért nem lettem szerelő mégsem, mert a gokarthoz képest az autók koszosak, olajosak, és én valami tisztább munkára vágytam. De amikor meghoztam az első nyugati autómat, egy Chevrolet Camarót, csodájára járt ugyan az egész nyolcadik kerület, de ha elromlott, nem találtam szerelőt, aki értett volna hozzá. Úgyhogy kénytelen voltam magam megoldani. Aztán kitaláltam, hogy jó lenne szerezni egy Corvette-t, aztán lett még több. Van jó néhány vízkáros autóm is, azokat az utolsó csavarig szétszedtem, aztán összeraktam. Ma már finanszírozhatatlan egy amerikai autó felújítása, alaphangon 20-30 millióba kerül. Mivel általában olyan autóim vannak, amelyekből Magyarországon egy van, kénytelen vagyok érteni hozzájuk.”

Lassan megtelt a főtér autókkal, autós történetekkel, és az Alsó utca felé eső két fát elkezdték feldíszíteni, felelevenítve a májusfaállítás szép hagyományát. Ezek velünk maradnak azután is, hogy a retró karaván fél 4-kor elindul, hogy körbejárja a várost és felhívja magára az érdiek figyelmét, és emlékeztessen a régi időkre, amikor még ünnepnapokon gyerekek fociztak és bringáztak az utcákon, és fölkaptuk a fejünket egy-egy elhaladó autóra.