erdivse-csapat-2024

Vége a nyeretlenségnek, győzelemmel debütált az új edző

erdivse-csapat-2024

Vége a nyeretlenségnek, győzelemmel debütált az új edző

Öt nyeretlenül megvívott bajnoki mérkőzés után győzött ismét az Érdi VSE az NB III-ban.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az Érdi VSE labdarúgócsapata az új edző, Domján Attila vezetésével 2-1-es győzelmet aratott a Bonyhád-Majos ellen az NB III Dél-Nyugati csoportjának 25. fordulójában. 

A siker ellenére cseppet sem volt könnyű a hazai mérkőzés. Már a negyedik percben előnybe kerültek a vendégek, amikor Pál Achilles 18 méterről a jobb felső sarokba bombázott. A szünetig nem változott az eredmény, mint ahogy a második játékrész jelentős részében sem. Mindkét oldalon akadtak kapuralövések, de az igazi izgalom csak ezután jött. A 92. percben Monori Norbert, a 94-ben pedig Spinner Szabolcs talált be a Bonyhád kapujába, megfordítva a mérkőzés állását, egyben hazai sikert aratva.

NB III Dél-Nyugati csoport 25. forduló
Érdi VSE – Bonyhád-Majos 2–1 (0-1)
Az Érdi VSE gólszerzői: Monori N., Spinner Sz. 

A játéknapot követően az Érd a 16 csapatos bajnokság tizenegyedik helyén áll 26 ponttal. A következő fordulóban, április 28-án délelőtt 11 órától a hetedik helyezett MTK Budapest II. csapata ellen lép pályára a Sándor Károly Labdarúgó Akadémia sporttelepén. 

Fotó: Balogh István

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email