2024-erd-kupa-vivas

Bronzérmet nyert Nogula Mór a XI. Érd Kupa vívóversenyen

2024-erd-kupa-vivas

Bronzérmet nyert Nogula Mór a XI. Érd Kupa vívóversenyen

Három érdi vívó is bejutott a legjobb nyolcba idén az Érd Kupa serdülő és felnőtt szabadidős párbajtőrversenyen.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Ritkaságszámba menően tizennyolc páston zajlottak a küzdelmek az Érd Arénában, ahol a magyar sportolók mellett más nemzetek indulói is megmérették magukat. A többszáz vívó serdülő és felnőtt női, illetve férfi kategóriában csatázott a végső helyezésekért.

A serdülő fiúknál Nogula Mór bronzérmet nyert, míg a felnőtt hölgyeknél Csomós Flóra, a férfiaknál pedig Partics Péter végzett ötödik helyen.

„Az Érd Aréna adottságait kihasználva 18 páston küzdöttek egymással egy időben a vívók. Viszonyításképpen, felnőtt világkupát előfordul, hogy csak 16 páston tudnak megrendezni. Magas létszámokkal találkozhattunk valamennyi versenyszámban, bár a tavalyi rekordtól azért elmaradtunk. Felnőtt szabadidős mezőnyben 104 férfi és 54 női versenyző indult 54 egyesületből. Az Érd Kupa történetében első alkalommal külföldi győztese is lett a versenynek, ugyanis szabadidős női párbajtőrben a ciprusi Mavrikiou diadalmaskodott. A másik három versenyszámban taroltak a szolnoki versenyzők. Serdülő kategóriában 27 fiú illetve, 21 lány vívó nevezett”

— értékelt Ujjady Árpád, a Danubius RSC elnöke.

Fotó: Pecsuvácz Péter

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email