240406-delta-szbra

Megtört a jég: nyertek az érdi röpisek a fürediek ellen

240406-delta-szbra

Megtört a jég: nyertek az érdi röpisek a fürediek ellen

A szezonban először sikerült legyőzni a Delta Tigriseknek riválisukat, amivel a tabella második helyére ugrottak.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

3-0-s győzelmet aratott a Delta Röplabda SE a Szent Benedek Röplabda Akadémia második csapata ellen a női röplabda NB II nyugati csoport alsóházának 5. fordulójában. A 74 percig tartó mérkőzésen az első 32 tartogatott nagy izgalmakat, hiszen a két csapat szoros küzdelmet vívott az első szettben. 24-24 után a házigazdák koncentráltak jobban és nyertek 28-26-ra.

A második játszmát gyorsan lezavarták a lányok, 18 percnyi játékot követően 25-14-re győztek a Delta Tigrisek. Az utolsó szettben volt egy kis hullámvölgye Dömötör-Mátrai Beáta együttesének, de a hajrában ismét sikerült felülkerekedni a füredieken és 25-22-re nyerni. 

„Először is nagyon örülök a győzelemnek, különösen a 3-0-nak. Ki kell emelnem, hogy nagyon jó játékkal nyertünk. A lányok már nagyon akarták ezt a sikert, mivel a fürediektől a szezon eddigi szakaszaiban mindig kikaptunk. Voltak szoros szettjeink ellenük, de a végjátékokban nem tudtunk kellően koncentrálni. Ma viszont a játék ezen része is rendben volt”

— értékelt Dömötör-Mátrai Beáta vezetőedző.

Öt forduló után a Delta RSE három győzelemmel és két vereséggel a tabella második helyén áll holtversenyben a Szent Benedek RA-val és a Röpisuli Sportegyesülettel. Legközelebb április 21-én lépnek pályára a mieink a Röpisuli SE ellen Ajkán, délután 4 órától. 

Női röplabda NB II nyugat alsóház, 5. forduló
Delta Röplabda SE – Szent Benedek RA II. 3:0 (26, 14, 22)
Delta: Kiss D., Bódi, Kiss B., Bakos, Ürögi, Méhn. Csere: Katona, Petrovics (liberók), Szokolai, Cseh. Vezetőedző: Dömötör-Mátrai Beáta.

fotó: Balogh István

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email