hulladek_gardos_attila

Hadat üzent az illegális hulladéknak az érdi cég

hulladek_gardos_attila

Hadat üzent az illegális hulladéknak az érdi cég

Rengeteg szemetet gyűjtöttek össze a Leitz Hungária dolgozói a Benta-patak partjánál.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Több mint húsz éve működik Érden a Leitz Hungária Kft, amely most már rendszeres résztvevője az úgynevezett „WeCare” programnak. Az osztrák-német anyacég rengeteg országban képviselteti magát, a helyi képviseletek pedig minden évben versenyeznek egymással a program keretében.

Kala Tibor, a vállalat üzletfejlesztési menedzsere elmondta, hogy a társadalom, a szociális ügyek és a kultúra, valamint a faj-, természet- és környezetvédelem területén kitűzött célokat valósítják meg, a legkreatívabb országokat a cégcsoporton belül díjazzák is, tavaly például ezt a versenyt Magyarország nyerte.

Az érdi cég ebben a versenyben legutóbb madáretetőket helyezett ki, továbbá a Kamaraerdőben takarítottak. Idén pedig úgy döntöttek, hogy az otthont adó városnak szeretnének kedvezni.

„Megkerestük az érdi önkormányzatot és felajánlottuk a segítségünket, hogy megtisztítunk egy illegálisan lerakott hulladékkal szennyezett területet”

– árulta el Kala Tibor.

A város örömmel fogadta a cég segítségét és ki is jelöltek egy erre alkalmas területet. A régi 6-os út mellett található Benta-patak partjára esett a választás, ahol 24 köbméternyi illegálisan lerakott szemét gyűlt össze, így itt hasznosították a segítő kezeket – ezt már Gadus István, az önkormányzat környezetvédelmi osztályvezetője mondta el az ÉrdMost kérdésére válaszolva.

„Az önkormányzat biztosította a gyűjtéshez szükséges technikai hátteret, így adott zsákokat, kesztyűket és konténert is, amiben elszállították a hulladékot. Építőanyagoktól kezdve az autóbontásból származó hulladékokig volt itt minden, így akadt munka bőven”

– tette hozzá az osztályvezető.

A szemetet négy órán keresztül gyűjtötték a dolgozók. Teljes volt a létszám, a Leitz Hungária minden alkalmazottja kesztyűt húzott, összesen 31 ember összehangolt munkájának köszönhetően tűnt el a hulladék a területről.

Ezzel azonban a társadalmi felelősségvállalás még nem ért véget, hiszen a cég a következő napokban – ugyan nem Érden – egy árván maradt gyerekeket nevelő családnak segít, ott a házat és az udvart teszik rendbe egy hasonló akció keretében.

A hulladékgyűjtésre visszatérve pedig érdemes megemlíteni, hogy április 22-28. között rendezik meg a TeSzedd! országos takarítási akciót, amihez bárki csatlakozhat. A nagy tavaszi várostakarításról ITT írtunk bővebben.

fotó: Balogh Alex / Gárdos Attila

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email