erdkorbe_26_DB_220424

Hamarosan ismét körbetekerhetjük a várost

erdkorbe_26_DB_220424

Hamarosan ismét körbetekerhetjük a várost

Április 21-én jön a negyvennyolcadik Érd Körbe kerékpáros felvonulás.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Nem valószínű, hogy van még olyan érdi, aki sosem hallott az Érd Körbe városkerülő biciklis megmozdulásról, hiszen kevés olyan esemény van a városban, amit immár több, mint 20 esztendeje, ráadásul évente többször is megrendeznek.

Sőt, mint azt Csengeri Attila főszervező az ÉrdMostnak elmondta, a felvonulás az idők során „ki is nőtte magát”, vagyis manapság már a környező és az ország távolabbi településeiről is rendszeresen érkeznek résztvevők.

Ugyanakkor a program célja a kezdetek óta változatlan. Azaz a kikapcsolódás mellett megmutatni azt is, hogy milyen sokan kerékpároznak Érden (és egyáltalán), ezzel pedig felhívni figyelmet arra, hogy igény van egy kerékpárosbarát városra.

A gyülekező április 21-én vasárnap, reggel 8 órakor kezdődik az érdi főtéren, míg a rajt 10 órakor lesz. Az indulók most is négyféle táv közül választhatnak, a legkisebbeknek szóló, mindössze 2 kilométeres távtól, az egészen profiknak kiírt 60 kilométeres távig, mindenki találhat kedvére és edzettségére valót.

Ugyanakkor a korábbiakhoz képest változás, hogy, aki szeretne részt venni, annak előzetesen regisztráltatni kell magát az eseményre. A regisztrációhoz KATTINTSON IDE!

Amellett, hogy szükséges, érdemes is mihamarabb regisztrálni, hiszen az első 500 regisztráló között értékes nyereményeket is kisorsolnak.

Jóllehet a szervezők felhívják a figyelmet arra is, hogy a rendezvényre ugyan nem kötelező előzetesen regisztrálni, de az ő munkájukat és a rendezvény gördülékeny lebonyolítását is nagyban megkönnyíti, ha minél többen előjelentkeznek.

Szintén fontos információ, hogy családok regisztrálhatnak egyetlen űrlapon, akkor viszont mindannyian csupán egy távon indulhatnak.

Csengeri Attila

A rendezvényen számos kiegészítő program is lesz, mint például sütivásár, parasport, tűzvédelmi és különleges biciklis bemutató, miként Érd, sőt, az Érd Körbe dala is el fog hangozni – tette hozzá Csengeri Attila, aki egy további érdekességről is beszélt.

Mint elárulta, az Önkéntes Tűzoltó Egylet tagjai, valamint az Érdi Katasztrófavédelmi Kirendeltség munkatársai azt vállalták, hogy a munkájuk során használt -tűzoltó – ruhájukban tekerik végig a kiválasztott távot.

Egyébként bárki, aki letekeri, amit le kell tekerni, azt ezúttal is zsíros deszkával jutalmazzák.

A szervezők hangsúlyozzák, hogy minden résztvevő csak közlekedésre alkalmas, műszakilag felkészített kerékpárral érkezzen. A bukósisak használata mindenkinek ajánlott, azonban csak a 60 km-es körön részt vevőknek kötelező.

Az esemény ingyenes, de ha valaki szeretne hozzájárulni a költségekhez, az az Érd Körbe Egyesület számlaszámára – CIB-10700574-67894833-51100005 – küldhet adományt.

A rendezvényről további részleteket IDE KATTINTVA találhat.

Fotó: ÉrdMost archív

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email