Young man backpack to travel and stand feel freedom and relaxation travel outdoor enjoying nature with sunrise.

Hivatalosan is elköszöntünk a téltől

Young man backpack to travel and stand feel freedom and relaxation travel outdoor enjoying nature with sunrise.

Hivatalosan is elköszöntünk a téltől

Sok napsütés követi a tavaszi nap-éj egyenlőséget.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Március 2-án, szerdán 4 óra 6 perckor megkezdődött a csillagászati tavasz, ekkor következik be ugyanis a nap-éj egyenlőség. A dátum nem tévedés, a tankönyvek ugyan március 21-re datálják az eseményt, mely azonban éppen úgy eshet március 20-ra, mint 21-re. Mától hosszabbak a nappalok, mint az éjszakák.

Szerdán a sok napsütés mellett az ország keleti harmadában gomolyfelhők képződnek, máshol fátyolfelhős lesz az ég, ami estefelé a Dunántúlon meg is vastagszik – írja előrejelzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Csapadék nem várható, a nyugati szél napközben időnként megélénkül. A hőmérséklet délután 11 és 16, késő este 1 és 8 fok között valószínű.

Országos előrejelzés szerda estétől csütörtök reggelig

Többnyire derült vagy fátyolfelhős lesz az ég, azonban késő estig a középső országrészben, az éjszaka második felében a Dunától keletre vastagabb is lehet a felhőtakaró.

Csapadék nem várható. Mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +4 fok között alakul.

Orvosmeteorológia

Kezdetben még a hidegfrontra érzékenyek is tapasztalhatnak panaszokat, majd a magasban enyhülés kezdődik, így a melegedésre érzékenyeknél is előfordulhat fejfájás, koncentrálási nehézség.

fotó: freepik.com

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email