240310-erd-gardony

A Gárdony ellen tört meg a nyeretlenségi széria

240310-erd-gardony

A Gárdony ellen tört meg a nyeretlenségi széria

Egygólos győzelmet aratott az Érdi VSE az NB III aktuális játéknapján.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Tavaly november óta nem nyert bajnoki mérkőzést az Érdi VSE futballcsapata, igaz ebbe az időszakba a téli szünet is beletartozik, így némiképp csalóka a statisztika. Azonban ez a negatív széria most már a múlté, ugyanis a harmadosztályú bajnokságban szereplő gárda megtörte a jeget a hétvégén.

A dél-nyugati csoport 19. játéknapján a Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő vendégeskedett az Ercsi úti sporttelepen. A házigazda Érdi VSE nem tudta bevenni az ellenfelét kapuját az első negyvenöt perc során, de szerencsére ez igaz volt a másik oldalra is, így döntetlennel zárult a félidő.

A második játékrész elején azonban volt okuk örömre a hazai szurkolóknak, ugyanis a 47. percben Monori Norbert betalált a gárdonyi kapuba, előnyhöz juttatva az Érdi VSE-t. Mint később kiderült, ez a győztes találatot is jelentette, ugyanis nem született újabb gól a hátralévő időben. A 76. percben ráadásul kiállította a játékvezető Krán Attilát, a Gárdony védőjét, így gólhátrány mellett emberhátrány is nehezítette a vendégek dolgát.

Ebedli Zoltán vezetőedző csapata nem könnyen, de megnyerte a bajnokit, amivel egyrészt szerzett három fontos pontot, másrészt pedig megszakította a VSE négy tétmérkőzés óta tartó nyeretlenségi szériáját.

Férfi labdarúgó NB III Dél-Nyugati csoport, 19. forduló
Érdi VSE – Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő 1-0 (0-0)
Gól: Monori 47. perc

A játéknapot követően az Érdi VSE a tabella tízedik helyén található. A gárda legközelebb március 17-én 14 órai kezdéssel, a Dunaföldvár vendégeként lép pályára a 20. fordulóban.

Fotó: Balogh István

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email