óvónők béremelés

233 milliót csoportosít át az önkormányzat az óvodai dolgozók béremelésére

óvónők béremelés

233 milliót csoportosít át az önkormányzat az óvodai dolgozók béremelésére

Egyes hírekkel ellentétben nem csökkenti, hanem emeli az érdi óvónők és dadusok fizetését a város.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Mint arról beszámoltunk, csütörtökön ismét összeült Érd Megyei Jogú Város közgyűlése, amin az egyik legfőbb döntés az volt, hogy az önkormányzat egy jelentős, egészen pontosan 32,2 százalékos béremelést biztosít a városi óvópedagógusoknak.

A döntést az intézményvezetőkkel történt több hónapos egyeztetési folyamat előzte meg.

Vagyis nem igaz a hír, ami Kardosné Gyurkó Katának, a Fidesz érdi polgármester-jelöltjének a Facebook oldalán jelent meg még szerdán, miszerint Csőzik László 50 000 forintot vett ki az érdi óvónők zsebéből – mondta el az ÉrdMostnak László Ferenc, a Polgármesteri Hivatal kommunikációs vezetője.

Mint hangsúlyozta, az igazság az, hogy a köznevelésben és közoktatásban dolgozó pedagógusok jogállásáról és munkaügyi helyzetéről szóló státusztörvényben megszabott összeghez képest a város további 233 millió forintot szán, vagyis csoportosít át erre a célra, ami a már említett 32,2 százalékos általános béremelésre lesz elég.

A kommunikációs vezető kiemelte, a döntésben fontos volt számukra az is, a dadusok fizetését is emeljék, ugyanis ők nem tartoznak a státusztörvény hatálya alá.

Gyurkó a bejegyzésében úgy fogalmaz, hogy: „a kormány átutalt az óvónők béremelésére 630 196 forintot, ám az érdi városvezetés ebből csak 580 599 forintot adott nekik.”

László Ferenc szerint ez az állítás szintén hamis. „Ugyanis nem így történik az óvodák finanszírozása, a normatívát a gyereklétszám alapján számítják ki, és az önkormányzatoknak e szerint járó összeget nem csupán fizetésekre kell és lehet felhasználni, hanem az óvodák általános működtetésére, amiben akár játékvásárlás, akár a rezsiköltségek, akár bármilyen beruházás, felújítás is a benne van és lehet. Ez alapján úgy fest, hogy a polgármester-jelölt nem ismeri, hogyan működik egy önkormányzat” – mondta László.

Egyébként a Fidesz polgármester-jelöltjének kijelentései azért sem valósak, mert pillanatnyilag is zajlik a fizetések megállapítása országszerte, tehát nem lehet tudni, hogy a politikus mihez képest számolta ki a fentebb említett összegeket – tette hozzá László Ferenc.

A kommunikációs vezető úgy véli, azért is elszomorítóak ezek az állítások, mert Kardosné Gyurkó Kata civil szervezeti vezetőként csak néhány hete lépett be  a politika területére, de úgy tűnik, máris ferdíti a valóságot.

Fotó: shutterstock

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email