kivalo_diak_emlekerem

Érd méltán lehet büszke a legkiválóbb diákjaira

kivalo_diak_emlekerem

Érd méltán lehet büszke a legkiválóbb diákjaira

Csőzik László polgármester és Szabó Ákos diákpolgármester adta át a kitüntető elismeréseket.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Évről évre egyre többen vannak azok az érdi diákok, akik kiemelkedő tanulmányi erdményeikkel a város hírnevét öregbítik. Őket minden évben az Érd Kiváló Diákja Emlékérem kitüntentő címmel jutalmazza a város.

Az önkormányzat ezzel a díjjal elismerését fejezi ki az érdi általános és középiskolákban, valamint alapfokú művészeti iskolában tanuló azon diákoknak, akik nemzetközi, országos, több vármegyére kiterjedő, illetve vármegyei versenyen kiemelkedő eredményt értek el. Azok is megérdemelték a díjat, akik iskolai tanulmányaik ideje alatt valamennyi tanévben kitűnő bizonyítvánnyal büszkélkedhettek.

Csőzik László köszöntötte a megjelenteket, aki hangsúlyozta, hogy Érd nagyon büszke a gyerekekre, de a szülőkre is, hiszen rengeteg áldozatot hoznak azért, hogy ezek az eredmények megszülethessenek.

„Azért is köszönetet mondok, mert titeket példaként állíthatunk a többi gyermek elé. Íme, ha van elhivatottság és szorgalom és persze tehetség is, akkor mintául szolgálhattok mindenki számára”

– szólt a diákokhoz a polgármester. Továbbá hangsúlyozta azt is, hogy jár a köszönet a felkészítő pedagógusoknak és az iskoláknak, hogy folyamatosan biztosítják a hátteret a tehetségek kibontakozásához.

A Köznevelési, Művelődési és Ifjúsági Bizottság határozata alapján a 2022/2023-as tanévre vonatkozóan 10 érdi oktatási intézmény 51 diákja részesült a kitüntetésben.

A diákok Csőzik László polgármestertől és Szabó Ákos diákpolgármestertől vehették át a legjobbaknak járó emlékéremet és az ezzel járó oklevelet. Továbbá virágcsokorral, borral köszönték meg az osztályfőnökök, felkészítő tanárok, iskolaigazgatók, valamint Rigó Katalin tankerületi igazgató és Pergel Antal, az Érdi Szakképzési Centrum főigazgatójának munkáját.

Az Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskolából

Körmendi Lili, a 8.t osztály korábbi tanulója, aki 8 éven át kitűnő tanulmányi eredménnyel végezte általános iskolai tanulmányait és példás szorgalmával az osztály meghatározó tagja volt. Osztályfőnöke Németh József volt.

Az Érdi Bolyai János Általános Iskolából

Koós Bendek Merse, a 8.a osztály korábbi tanulója, aki 8 éven át kitűnő tanulmányi eredménnyel végezte általános iskolai tanulmányait. Osztályfőnöke Értékes Anikó Csilla volt.

Posztos László, a 8.d osztály korábbi tanulója, aki 8 éven át kitűnő tanulmányi eredménnyel végezte általános iskolai tanulmányait. Osztályfőnöke Kiss-Majnár Anikó volt.

Posztos László, az Érdi Bolyai János Általános Iskola diákja

Az Érdligeti Általános Iskolából

Buzás Norbert Gábriel, a 8.a osztály korábbi tanulója, aki általános iskolai tanulmányai ideje alatt végig kitűnő teljesítményt nyújtott. Osztályfőnöke Borsayné Takács Rita volt.

Madarász Áron, a 8.a osztály korábbi tanulója, aki általános iskolai tanulmányai ideje alatt végig kitűnő teljesítményt nyújtott. Osztályfőnöke Borsayné Takács Rita volt.

Marton-Tímár Lina, a 8.a osztály korábbi tanulója, aki általános iskolai tanulmányai ideje alatt végig kitűnő teljesítményt nyújtott. Osztályfőnöke Borsayné Takács Rita volt.

Óvári Zsófia, a 8.a osztály tanulója, aki a Vörösmarty Mihály Gimnázium biológia versenyén 2. helyezést ért el.

Felkészítő tanára: Kizmus Beatrix

Óvári Zsófia, az Érdligeti Általános Iskola tanulója

Tóth Janka, a 8.a osztály tanulója, aki a Vörösmarty Mihály Gimnázium biológia versenyén 4. helyezést ért el.

Felkészítő tanára: Kizmus Beatrix

Az Érdi Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskolából

Bedő Eszter, 8 éven át kitűnő, kiemelkedően jó képességű tanuló, érett gondolkodású, céltudatos egyéniség. Iskolai napi tevékenysége során a közösség oszlopa volt, példamutató magatartásával, szorgalmával segítette a többieket. Rendszeresen vállalt kutatási feladatokat, kiselőadásokat. Szaktanári és nevelőtestületi dicséretekkel jelzik kimagasló munkája elkötelezettségét. Osztályfőnöke Csapó Andrea volt.

Valóczki Szabolcs Levente, 8 éven át kitűnő, kiemelkedően jó képességű tanuló. Szaktanári és nevelőtestületi dicséretekkel rendelkezik, 8. osztályban junior nyelvvizsgát tett angol nyelvből. Kiváló, követendő minta társai számára. Osztályfőnöke Csapó Andrea volt.

Valóczki Szabolcs Levente, az Érdi Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola tanulója

Madarász Ábel, 8 éven át kitűnő, kiemelkedően jó képességű tanuló. Osztálytársai körében népszerű, segítőkész gyermek, akinek társai és tanárai szerint elismerik tudását, szorgalmát. Szaktanári és nevelőtestületi dicséretekkel rendelkezett. Osztályfőnöke Cserpák Judit volt.

Pigniczki Roland, 8 éven át kitűnő, kiemelkedően jó képességű tanuló. Tanárai szerint rendkívül dolgos, alapos, nagyfokú tárgyi tudással rendelkezik. Magatartása is példaértékű volt társai számára, mindemelett pedig kiemelkedő versenyeredményekkel rendelkezett. Osztályfőnöke Cserpák Judit volt.

Az Érdi Gárdonyi Géza Általános Iskola és Gimnáziumból

Lendvai Alexandra, 8.a osztályos tanuló volt, általános iskolai kiváló tanulmányai mellett több színvonalas versenyen ért el kimagasló eredményt, amellyel iskolája, az Érdi Gárdonyi Géza Általános Iskola és Gimnáziumnak is dicsőséget szerzett. Versenyeredményei: megyei és országos nyelvtan verseny döntőse, megyei matematika verseny 4. helyezés,  alapműveleti matematika verseny megyei fordulója. Osztályfőnöke Polácska Andrea volt.

Barits Lilla, a 8.b osztály tanulója volt, általános iskolai tanulmányai során szorgalmával, kitartásával végig kiváló tanulmányi eredményt ért el. Példamutató magatartása, nyugodt és kiegyensúlyozott természete, segítőkészsége követendő mintát adott osztálytársai számára. Versenyeredménye: a Pest vármegyei biológia versenyen 3. helyezést ért el.

Felkészítő tanára: dr. Göncziné dr. Skaliczky Tímea

Srágli Liliána, általános iskolai tanulmányai során végig kitűnő tanulmányi eredményt ért el. Versenyeredményei is dicsőséget szereztek az Érdi Gárdonyi Géza Általános Iskola és Gimnáziumnak. Az órákon túl is részt vett az iskolai és az osztályközösség életében, ötletei, a programok lebonyolításához nyújtott segítsége, talpraesett természete nagyban hozzájárultak közös programjaik sikeréhez. Legkiemelkedőbb versenyeredménye: Kárpát-medencei magyar feltalálók, tudósok, felfedezők nemzetközi versenyének 4. helyezése.

Felkészítő tanára: dr. Göncziné dr. Skaliczky Tímea

Srágli Liliána, az Érdi Gárdonyi Géza Általános Iskola és Gimnázium tanulója

Ványi Gréta, általános iskolai tanulmányai során végig kitűnő tanulmányi eredményt ért el. Versenyeredményei is dicsőséget szereztek az Érdi Gárdonyi Géza Általános Iskola és Gimnáziumnak. Versenyeredménye: Kárpát-medencei magyar feltalálók, tudósok, felfedezők nemzetközi versenyének 4. helyezése.

Felkészítő tanára: dr. Göncziné dr. Skaliczky Tímea

Paksi Panka, 7.a osztályos tanulóként az Országos Balázs Dénes Magyar Felfedezők verseny 1. helyezettje lett.

Felkészítő tanára: Dobosné Nagy Andrea

Rottkel Bálint, 8.a osztályos tanulóként az Országos Balázs Dénes Magyar Felfedezők verseny 1. helyezettje lett.

Felkészítő tanára: Dobosné Nagy Andrea

Szabó Bianka, 8.a osztályos tanulóként, az Országos Balázs Dénes Magyar Felfedezők verseny 1. helyezettje lett.

Felkészítő tanára: Dobosné Nagy Andrea

Magyar Vivien, gimnáziumi tanulmányai alatt kitűnő eredményeket ért el. Egy évig az iskola EPAS nagykövete volt. Mindvégig előrelátó, precíz és kitartó munkavégzés jellemezte, segítőkészségével érzékenyítette az osztályközösséget, példát mutatott számukra. Osztályfőnöke Glázer Tamás volt.

Tóth Nikolett, gimnáziumi tanulmányai során végig kitűnő tanulmányi eredményt ért el. Az órákon túl is részt vett az iskolai és az osztályközösség életében. Munkájában kitartó és megbízható, iskolai rádiós műsorok, közösségi rendezvények rendszeres szervezője volt. Osztályfőnöke Glázer Tamás volt.

Balog András, gimnáziumi tanulmányai alatt végig kitűnő tanulmányi eredményt ért el, amíg sérülés nem érte, a sportban is remekelt. Az Érdi Gárdonyi Géza Általános Iskola és Gimnázium közösségi életének aktív szereplőjeként kezdeményező szerepe minden rendezvényen kiemelkedő volt. Iskolai programok lebonyolításának fő szervezőjeként mindig biztosította azok magas színvonalát. Iskolájához rendkívül lojális volt, ennek hálájaként Örökös Diák kitüntetést is kapott tanulmányai lezárását követően. Osztályfőnöke Mihályi Zsuzsanna volt.

Az Érdi Szakképzési Centrum Kós Károly Technikumból

Szegedi Lili Lídia, szakmai tanulmányi verseny díjazottja, a kamarai igazolás alapján versenyeredménye miatt felementést nyert azt interaktív vizsgatevékenység alól szakács kategóriában.

Felkészítő tanára: Fekete Tibor

Szegedi Lili Lídia, az ÉSZC Kós Károly Technikum diákja

Grosits Boglárka, szakmai tanulmányi verseny díjazottja, a kamarai igazolás alapján versenyeredménye miatt felementést nyert azt interaktív vizsgatevékenység alól cukrász kategóriában.

Felkészítő tanára: Mazán Barbara Lilla

Fekete Lili Anna, szakmai tanulmányi verseny díjazottja, a kamarai igazolás alapján versenyeredménye miatt felementést nyert azt interaktív vizsgatevékenység alól cukrász kategóriában.

Felkészítő tanára: Mazán Barbara Lilla

Faragó János Bálint, szakmai tanulmányi verseny díjazottja, a kamarai igazolás alapján versenyeredménye miatt felementést nyert azt interaktív vizsgatevékenység alól villanyszerelő kategóriában

Felkészítő tanára: Lőkös Lajos

Csiger Márk, szakmai tanulmányi verseny díjazottja, a kamarai igazolás alapján versenyeredménye miatt felementést nyert azt interaktív vizsgatevékenység alól villanyszerelő kategóriában.

Felkészítő tanára: Lőkös Lajos

Joó Zoltán, az Implom József Középiskolai Helyesírási verseny Pest vármegyei fordulójának 1. helyezettje.

Felkészítő tanára: Dózsáné Aradi Gabriella

A Lukin László Alapfokú Művészeti Iskolából

Mikló Csongor Kolos
Versenyeredménye: VII. Abonyi Országos Trombita- és Rézfúvós Kamarazenei Verseny – bronz fokozat

Felkészítő tanára: Rozbora Ádám

Mikló Csongor Kolos, a Lukin László Alapfokú Művészeti Iskola diákja

Papp Ágoston
Versenyeredménye: A Harmonikások Országos Társasága VII. Harmonikaversenye, Albertirsa, 3. helyezés

Felkészítő tanára: Szokolai Zoltán

Somorai Bíborka

Versenyeredményei:

  • VII. Veszprémi Klasszikus Magánének Verseny -Kiemelt különdíj,
  • IV. Keönch Boldizsár Magánének Verseny, Balassagyarmat – 1. helyezés,
  • X. Országos Ádám Jenő Dalverseny, Szolnok – 2. helyezés

Felkészítő tanára Szóka Júlia volt.

Kun Dávid Máté, zeneiskolai tanulmányai alatt (2013-2023) valamennyi tanévben kitűnő tanulmányi eredményt ért el. A 2022/2023-as tanévben a művészeti iskola utolsó évfolyamán sikeres záróvizsgát tett. Többször kapott igazgatói dicséretet.
Versenyeredménye: X. Országos Zenekari verseny, Budapest- 3. helyezés.

Tanárai: Juhász András, Mézes Gyöngyi, Madarászné Vajda Éva. A zenekari versenyre a felkészítő tanár Zwickl Ágoston volt.

A Marianum Német Nemzetiségi Általános Iskola és Gimnáziumból

Gerencsér Zalán, eddigi tanulmányai során végig kitűnő volt. Versenyeredményei: Bolyai Természettudományi csapatverseny országos 10. hely, továbbá részt vett a Simonyi Zsigmond Kárpát-medencei helyesírási versenyen

Felkészítő tanárai: Farkas Zsófia, Krasznai Brigitta, Pintér Krisztina

Tényi Gergő, eddigi tanulmányai során végig kitűnő volt. Versenyeredményei: Bolyai Természettudományi csapatverseny országos 10. hely, Spiel und gewinn! Országos német nyelvi verseny 1. hely.

Felkészítő tanárai: Farkas Zsófia, Krasznai Brigitta, Pintér Krisztina

Nagy Dorka, eddigi tanulmányai során végig kitűnő volt. Versenyeredményei: Német nyelvi verseny 2. hely, részt vett a Simonyi Zsigmond Kárpát-medencei helyesírási versenyen.

Felkészítő tanárai: Farkas Zsófia, Pintér Krisztina

Nagy Dorka, a Marianum Német Nemzetiségi Általános Iskola és Gimnázium diákja

Tényi Ákos, eddigi tanulmányai során végig kitűnő volt. Versenyeredménye: Bolyai Természettudományi csapatverseny országos 10. hely

Felkészítő tanára: Krasznai Brigitta

Kaáli Szonja, eddigi tanulmányai során végig kitűnő volt. Versenyeredményei: Bolyai természettudományi csapatverseny országos 2. hely, Simonyi Zsigmond Kárpát-medencei helyesírási verseny, Hermann Ottó Kárpát-medencei biológia verseny megyei 3. hely

Felkészítő tanára: Krasznai Brigitta

Kovács Villő, eddigi tanulmányai során végig kitűnő volt. Versenyeredménye: Bolyai természettudományi csapatverseny országos 2. hely

Felkészítő tanára: Krasznai Brigitta

Szloszjár Lilla, eddigi tanulmányai során végig kitűnő volt. Versenyeredményei: Bolyai természettudományi csapatverseny országos 2. hely, Hermann Ottó Kárpát-medencei biológia verseny megyei 2. hely

Felkészítő tanára: Krasznai Brigitta

Az Érdi Teleki Sámuel Általános Iskolából

Nagy Blanka, 8 évig kitűnő tanuló volt, példamutató magatartással és szorgalommal. Osztályfőnöke Kühner Fruzsina Patrícia volt.

Süvegjártó Zsombor, 8 évig kitűnő tanuló volt, példamutató magatartással és szorgalommal. Osztályfőnöke Kühner Fruzsina Patrícia volt.

Süvegjártó Zsombor, az Érdi Teleki Sámuel Általános Iskola diákja

Az Érdi Vörösmarty Mihály Gimnáziumból

Demeter Péter, eddigi tanulmányai során végig kitűnő volt. Versenyeredményei: Zrínyi Matematika Verseny megyei 2. hely,  Varga Tamás Matematika Verseny megyei 7. hely, Varga Tamás Matematika Verseny országos 13. hely, a Zrínyi Matematika Versenyen országos döntőbe jutott.

Felkészítő tanára: Sulainé Szegedi Nóra

Petrás Janka, eddigi tanulmányai során végig kitűnő volt. Versenyeredményei: Bolyai Matematika Csapatverseny körzeti 6. hely, Zrínyi Matematika Verseny megyei 1. hely, a Zrínyi Matematika Versenyen az országos döntőbe jutott.

Felkészítő tanára: Szilasné Mészáros Judit

Hanuszka Benedek, eddigi tanulmányai során végig kitűnő volt. Versenyeredményei: Digitális Kultúra WRO World Robot Olympiad országos 3. hely, Digitális Kultúra World Robot Olimpiad nemzetközi döntő, Digitális Kultúra Pro Suli robotika verseny (robotszumo) országos középdöntő

Felkészítő tanárai: Tarcza Tímea és Gergely Csilla.

Mohácsi Panna, eddigi tanulmányai során végig kitűnő volt. Versenyeredményei: Irinyi János Országos Középiskolai Kémiaverseny megyei 1. hely, Curie Kémia Emlékverseny országos 2. hely,Irinyi János Országos Középiskolai Kémiaverseny országos 7. hely

Felkészítő tanára: Homoki Árpád

Mohácsi Panna, az Érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium tanulója

Soczó Panni Kamilla, eddigi tanulmányai során végig kitűnő volt. Versenyeredményei: Irinyi János Országos Középiskolai Kémiaverseny megyei 1. hely, Oláh György Országos Középiskolai Kémiaverseny országos 1. hely, Curie Kémia Emlékverseny országos 1. hely, Irinyi János Országos Középiskolai Kémiaverseny országos 7. hely, Curie Kémia Emlékverseny területi 2. hely

Felkészítő tanára: Versits Lívia

Kocsis Boldizsár, eddigi tanulmányai során végig kitűnő volt. Versenyeredményei: Irinyi János Országos Középiskolai Kémiaverseny megyei 1. hely, Oláh György Országos Középiskolai Kémiaverseny országos 1. hely, Curie Kémia Emlékverseny országos 1. hely, Irinyi János Országos Középiskolai Kémiaverseny országos 7. hely

Felkészítő tanára: Versits Lívia

Tóth Janka Flóra, eddigi tanulmányai során végig kitűnő volt. Versenyeredményei: Kitaibel Pál Középiskolai Biológiai és Környezetismereti Tanulmányi Verseny országos 2. hely

Felkészítő tanára: Kitzinger István

Nagy Botond Dániel, eddigi tanulmányai során végig kitűnő volt. Versenyeredményei: Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny körzeti 10. hely, Bolyai Matematika Csapatverseny megyei 1. hely, Náboj Matematika Csapatverseny nemzetközi 47. hely, Bolyai Matematika Csapatverseny országos 3. hely, Náboj Matematika Csapatverseny országos 6. hely.

Felkészítő tanárai: Ruzsenszki Magdolna és Pósch Ibolya

Nagy Botond Dániel, az Érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium tanulója

Serflek Levedi Gilgames, eddigi tanulmányai során jeles tanuló volt. Versenyeredményei: Bolyai Matematika Csapatverseny megyei 1. hely, Zrínyi Matematikaverseny csapatban megyei 1. hely, Bolyai Matematika Csapatverseny országos 3. hely, Náboj Matematika Csapatverseny országos 6. hely

Felkészítő tanára: Ruzsenszki Magdolna

Kátai Márk, eddigi tanulmányai során jeles tanuló volt. Versenyeredményei: Kitaibel Pál Középiskolai Biológiai és Környezetismereti Tanulmányi Verseny országos 2. hely

Felkészítő tanárai: Homoki Árpád és Kitzinger István

fotó: Czere Bálint

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email