rendőrség-jpg-police.hu

Egy kék Suzuki sofőrjét keresik az érdi rendőrök

rendőrség-jpg-police.hu

Egy kék Suzuki sofőrjét keresik az érdi rendőrök

Az autó vezetője elütött egy férfit, akiről csak később derült ki, hogy súlyosan megsérült.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az Érdi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya nyomozást folytat közúti baleset okozása vétség gyanúja miatt, egyelőre ismeretlen tettes ellen – áll a rendőrség felhívásában.

Még tavaly szeptember 24-én 15 óra 15 perckor egy kék Suzuki közlekedett Százhalombattán a Városkapu úton, a 6-os főút irányába a vasúti átjáró környékén. A települést jelző táblát elhagyva, egy jobbra ívelő kanyar után későn vett észre egy előtte álló járművet. Elkerülve az ütközést, jobbra rántotta a kormányt és az árok szélére hajtott, ahol elütött egy éppen – a korábbi balesete miatt – ott tartózkodó férfit.

A gyalogos az egészségi állapotára nem panaszkodott, így a kék Suzuki sofőrje elhagyta a helyszínt. A férfi azonban később kórházba került és ott derült ki, hogy súlyosak a sérülései.

Az érdi rendőrök a kék Suzuki sofőrjét, valamint az előtte már álló helyzetben lévő autóst és az esetleges szemtanúkat is keresik. Ha érdemleges információval rendelkezik, tegyen bejelentést a 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámán, vagy 112 segélyhívón.

fotó: ÉrdMost archív / Google

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email