Nemcsak Sóskútról jöttek a dühös emberek, hanem Tárnokról, Érdről és Pusztazámorról is. Megszámlálhatatlanul sokan álltak hátul is, és a teremből kiszorultak legalább annyian voltak, mint akik bejutottak. Ők a nyitott ablakokon át kívülről hallgatták a felszólalókat. Arról, hogy milyen céllal vette meg a magyarországi székhelyű Andrada kft. a sóskúti Orion raktárépületét, és milyen beruházást tervez oda, egyáltalán, hogyan került Sóskútra, itt olvashatnak.

Parázs vitára nem lehetett számítani, hiszen az érdi LMP szervezte eseményre meghívottak közül az Andrada képviselői nem jöttek el, és távol maradt a térség országgyűlési képviselője, Aradszki András, illetve a település polgármestere Kőnig Ferenc is. Úgy látszik, ők nem szeretik azokat a helyeket, ahol dühös emberektől igazi kérdéseket kapnak.

Viszont eljött Érd és Tárnok polgármestere.

Kőnig Ferenc láthatóan már az ATV-ben sem érezte jól magát. Érthető, hiszen a község első számú vezetőjeként nem lehetett könnyű képviselni azt az álláspontját, hogy amit a kormány keresztül akar vinni egy településen, az meglesz. Mindenesetre a dühös emberek ezt nem így gondolták, azért is jöttek el a hangjukat hallatni. Ott volt előttük Alsózsolca jó példája, ahonnan az Andradának mennie kellett.

Fölvetődött persze a nagy kérdés, mi lesz, ha a kormány kiemelt fejlesztési övezetté nyilvánítja Sóskút ipari területét is, mint ahogyan Gödön és Debrecenben tette, hiszen ez csakis rajta múlik.

De a jelenlevők elszántsága azt sugallta, hogy az akkumulátor-hasznosító létesítését az utolsó vérig készek megakadályozni.

És akkor ezen a ponton érdemes a „minek nevezzük” kérdéssel is foglalkozni, hiszen az előző cikkünkben „méreggyárnak” nevezett létesítmény színes-szagos szalagokkal pántlikázása fontos része a körülötte zajló dezinformációnak.

Kőnig Ferenc például abban a FB bejegyzésében, amit a lakosság tájékoztatása címén tett, így fogalmaz: „zöld energiatároló rendszerek újrahasznosítását” fogja végezni Sóskúton. Méghozzá „modern technológiával, környezetbarát módon”, úgy, hogy „munkája során megóvja a helyi természeti értékeket, környezetet, és magas fokú biztonságot garantáljon”. A létesítmény „kis kapacitású, nem veszélyes fémhulladékokat újrahasznosító üzemként indul el, majd egy sikeres felfutási fázis után, teljes energiatároló rendszereket is feldolgoz”.

Az akkumulátorgyártás szót sikerrel megkerülve a tevékenységet így jelöli meg: „az inaktív zöld energiatároló rendszereket mechanikus módszerekkel elemeire bontják. Így biztonságosan és tisztán nyerik ki az alkatrészekből az újrahasznosítható fémeket: a nikkelt, a mangánt, a kobaltot, valamint az alumíniumot, a rezet és az acélt”.
(Lám, egyes helyeken így zajlik a kobalt bányászata a Kongói Demokratikus Köztársaságban.)

Nos, lássuk, mi is ez a biztonságos, tiszta módszer! Az Andrada honlapján ez olvasható (angolul) az általuk alkalmazott hidrometallurgiai újrahasznosítási eljárásról: „A folyamat egy kémiai kicsapásos módszert foglal magában, amely lehetővé teszi a ritka földfémek kinyerését, és az akkumulátorgyártókhoz való eljuttatását új akkumulátorok előállításához.”

Győrffy Dóra „Az akkumulátorhulladék sorsa: szabályozás és technológia” című tanulmányában így írja le a technológiát. Először is szét kell szerelni az akkumulátort, és kinyerni az akkumulátorcellákból az úgynevezett fekete masszát, „azaz a katód- és anódport, ami mechanikai (darálás és szitálás) vagy termikus (300 °C-on az elektrolit elpárologtatása) eljárások révén lehetséges. Ezután kezdődhet a hidrometallurgiai folyamat, aminek során ásványi, majd természetes savak adagolásával egymás után kioldják a különböző fémeket.” Ennek „vízigénye megegyezik az új akkumulátorok előállításának vízigényével, és vegyianyag-igénye is jelentős. Emellett számottevő mennyiségű szennyvíz keletkezik, és mérges gázok kerülhetnek a levegőbe.”

Miután a polgármester tájékoztatása szerint a január közepén felbukkant cég február végétől megkezdi működését, valakik valamiért biztosra veszik, hogy a beígért környezetvédelmi hatástanulmány rendben lesz, és a gyár „a legszigorúbb környezetvédelmi követelmények és uniós szabványok alapján működik majd”.

Sóskúton a tegnap este egybegyűltek ebben nem olyan biztosak, abban viszont igen, hogy ez nekik nem kell.

Nem kell, mert a településnek nem jó semmire. A foglalkoztatás teljes, dúskálnak az iparűzési adóban, és ahogyan többen is elmondták, ők csupán élni szeretnének, békében és biztonságban szeretnék látni a gyerekeik jövőjét is. Többen is javasolták az Andrada beruházás helyszínének Sóskút helyett Felcsútot és Hatvanpusztát, mert „ott van elég hely”.

Nem kell, mert az akkumulátorgyártás és –újrahasznosítás alapanyagai, valamint az egész folyamat, bármilyen körmönfont álnévvel szépítsék is, veszélyes a környezetre. „Ne tegyék tönkre az életterünket, a lakhatásunkat, a vizünket, a levegőnket – sorolta aggályait az egyik felszólaló. – Itt szeretnénk élni békében nyugalomban, nem pedig szemétben, szennyben. Ez az üzem folyamatos tűz- és robbanásveszélyt is jelent. Viszonylag jó agráradottságokkal rendelkező ország vagyunk. Nem kellenek ide akkumulátorgyárak! Az akkumulátoros autóknak is meg vannak számlálva a napjaik.”

„Nem akarunk a kínaiak vagy a nyugat akkumulátorgyarmatává válni!” – tette hozzá valaki a tömegből.

A kínai függéstől megszabadulni kívánó Európa, hogy mentse a jelentős gazdasági erőt képviselő autóiparát, valóban elkezdett akkumulátorgyárakat telepíteni, elsősorban Németországban. A térkép szemlélteti ezek elhelyezkedését, arányát, benne Magyarország szerepét.

Ez nem jelenti azt, hogy az akkumulátorgyártás és főként a feldolgozás jövedelmező iparág lenne. Mivel mind a szállítás, mind a technológia, ha tisztességesen betartják a szigorú előírásokat, roppant költséges, egyetlen módon érheti meg, ha a szabályok betartásán és a munkaerő árán spórolni  lehet.

Ezt egy hozzászóló is felvetette, hozzáfűzve költői kérdését:

„Vajon az új akkumulátor forgalmazók letesznek egy nagy kalapba pénzt, amit megkap a feldolgozó és ettől lesz ez nyereséges? Vagy még ipari adó sem lesz belőle és nagy humbug az egész?”

Tetlák Örs, Érd alpolgármestere ezt egy újabb költői kérdéssel egészítette ki: „Miért jön egy cég Szlovéniából Magyarországra akkumulátort darálni? A szlovén sajtóban lenyilatkozták, nehezményezik, hogy nagyon lassú az eljárás. Itt viszont kikönnyített úton tud haladni egy hárommilliós, nemrég bejegyzett, hat embert foglalkoztató cég, 4,7 milliárdos állami támogatással megtolva.”

Az első sorban helyet foglaló Csőzik László polgármester ehhez azt tette hozzá, hogy „a magyarok lesznek a kísérleti nyulak, és ha beválik, elviszik majd máshová is.” Továbbá biztosította hallgatóságát, hogy „Érdre, Tárnokra számíthatnak. Mi felvállaljuk a sóskútiak képviseletét is. Fogjunk össze, mert az Alsózsolcaiaknak is így sikerült.”

A mellette ülő tárnoki polgármester, Lukács László elmondta, hogy már a Dongwha akkumulátorgyár sóskúti engedélyeztetési eljárása során is világos volt számára:

„Minden környezetünkben létrejött veszélyes üzem, így a Dongwa is, Tárnokot érinti legjobban. Minket nem véd a természet, a domborzat, az uralkodó szélirány is Tárnok felé irányul, a víz erre folyik, a földalatti dolgok is mind ide jönnek. Könnyen mondja a sóskúti polgármester, hogy őt nem érinti, mert nem Sóskúton marad a kár.”

„Meg nem is Sóskúton lakik!” – szúrta közbe valaki a hátsó sorokból.

„Mindent megpróbálunk, de azt látni kell, hogy a Dongwa esetében még azt sem tudtuk elérni, hogy a katasztrófavédelmi előírásokat, amiket elvileg betartanak, mi is tudjuk felügyelni. Tehát, ha arra vagyok kíváncsi, hogy az üzem által kibocsátott anyagok aktuális mértéke káros-e, nem látok rá. Tárnok vezetése mindent elkövet azért, hogy itt ne legyen ilyesmi. Minket is megkeresett a cég, és mi elutasítottuk. Ha valaki el akarja utasítani, el lehet.”

Most rosszabb a helyzet, mint a Dongwa esetében, tette még hozzá Lukács László, mert akkor építési engedéllyel létesült egy vadonatúj épület, amit az előírásoknak megfelelően alakítottak ki.

„Most viszont megvásárolt egy épületet a beruházó, és azt mondta rá, hogy alkalmas. Nem tudjuk, mi van alul, tud-e lefelé szivárogni bármi, mennyire légmentesen zár az épület. Az a feladatunk, hogy ezekre a kérdésekre választ kapjunk.”

Egyúttal meghívta a hallgatóságot Tárnok önkormányzatának hasonló szerdai eseményére.

Csőzik László elmondta, hogy a keddi sóskúti közmeghallgatásra csak helyi lakcímkártyával rendelkezők léphetnek be, ő tehát nem. Amire a hallgatóság soraiból többen is biztosították, hogy nyugodtan menjen. Nem fogják hagyni, hogy a környező települések lakói ne mehessenek be, hiszen a térségben valamennyi település érintett.

„Semmit rólunk, nélkülünk!” – idézte a demokrácia mindenkori alapszabályát Bősz Anett, Budapest agglomerációs ügyekért felelős alpolgármestere.

Az egész est folyamán egyetlen népszerűtlen hozzászólás esett, amely pedig a dolgok lényegére tapintott. Arra, amivel a környezetvédő mozgalmak kezdettől szembesülnek, vagyis, hogy az emberek nem látják, vagy nem akarják tudomásul venni az életmódjuk (lényegében a fogyasztói társadalom) és a környezeti ártalmak közti alapvető összefüggéseket.

„Aki elektromos autóval érkezik, az akarja az akkumulátorgyárat is – mondta egy asszony, zajos felháborodást aratva. – Ezek az autók nem működnek akkumulátor nélkül. Ezek nem zöld autók, csak most rájuk van húzva, hogy ez egy zöld megoldás. Most szembesülünk a valósággal. Hogy mást ne mondjak, hogyan fogjuk tölteni őket? Lesz-e hozzá elég áram?”

Nagyobb sikert aratott erre reflektálva az a nő, aki szerint, aki e-autót vásárolt, nem feltétlenül van tudatában, hogy ez az iparág milyen környezeti ártalmakat rejteget. Szerinte „lehet akkumulátorokat gyártani, csak ne itt, ne Magyarországon. Vigyék a csudába ezt a sok szart!” És vaskos demagógiába átcsapva hozzátette: „a másik leginkább környezetszennyező iparág a ruhagyártás. Akkor ne hordjunk ruhát?!”

Nyilván nem volt meg sem a szándék, sem a megfelelő kontextus egy ilyen vita lefolytatásához, de jó, hogy ez a mondat is elhangzott. Hátha néhányan elgondolkodnak azon, meddig lehet a végső kérdések elől elbújni azzal, hogy „legyen, csak ne az én városomban, csak ne az én udvaromban”.

Legyen Afrikában, vagy Kínában? Nekik jó lesz?

Persze, most nem ezeknek a kérdéseknek van idejük. Most magunkat kell védenünk, és ennek érdekében összefognunk. Ne legyen a magyar termőföld helyén, ne legyen vízbázison, ne legyen 800 méterre a tervezett sóskúti bölcsődétől! Ne legyen Sóskúton, ne legyen Tárnokon, se Pusztazámoron, se Érden…!

Az esemény szervezői vállalják, hogy a felmerült kérdéseket és aggályokat minden lehetséges csatornán el fogják juttatni azokhoz, akikre tartozik, a válaszokat pedig közzéteszik. Toborzót hirdettek, várják azoknak a lelkes civileknek a jelentkezését, akik a tiltakozást jogi tanácsokkal, hatósági-, médiaismeretekkel, közösségszervező munkával érdemben tudják segíteni.

Helyi népszavazásra szeretnék bocsátani a kérdést, hogy „egyetért-e Ön azzal, hogy Sóskút közigazgatási határain belül elem- és akkumulátorhulladékot feldolgozó üzem működjön?” Petíciót adnak be, amelyhez aláírásokat gyűjtenek. Tisztában vannak azzal, hogy, miként Csőzik László fogalmazott, „a civil ellenállás teljes arzenálját fel kell vonultatni. Legyen nekik nagyon kellemetlen! Ha kell, alkossunk élőláncot! Fogjuk meg egymás kezét, érdiek, sóskútiak, tárnokiak, pusztazámoriak! Ne hagyjuk!”

(Az eseményről készült videó itt tekinthető meg.)