esernyo_eso_no

Elázunk, de legalább fázni nem fogunk

esernyo_eso_no

Elázunk, de legalább fázni nem fogunk

Esővel és széllel érkezett meg a régóta várt enyhülés, de nem marad sokáig.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Erősen felhős vagy borult idő várható, majd délnyugat felől kezd el szakadozni, csökkenni a felhőzet, így délen és nyugaton kisüthet a nap – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből. Az északkeleti harmadban – beleértve a főváros térségét is – szinte egész nap borult marad az idő.

Többfelé kell számítani esőre, záporra, a déli tájakon kis eséllyel az ég is megdörrenhet. Az északi országrészben számottevő mennyiségű eső hullhat. A Dél-Dunántúlon és az Alföldön továbbra is nagy területen lesz élénk, erős a déli, délnyugati szél.

A legmagasabb nappali hőmérséklet az ország nagyobb részén döntően 10 és 16 fok között alakul, de délen ennél pár fokkal melegebb is lehet. Ugyanakkor az ország északkeleti harmadán és esetleg a nyugati határszélen mindössze 3, 10 fok közötti maximumok valószínűek. Késő estére 0 és +9 fok közé hűl le a levegő.

Országos előrejelzés csütörtök estétől péntek reggelig

Estétől nagy területen párássá válik a levegő, főként az északkeleti országrészben és a főváros tágabb térségében romolhatnak a látási viszonyok, de reggelre nagyrészt javulnak majd. Mindeközben északnyugat felől fokozatosan beborul az ég. Az átmeneti csapadékszünetet követően hajnaltól egyre több helyen – legkevésbé a középső országrészben – valószínű csapadék: délen záporok várhatók, másutt az esőt északnyugat, észak felől egyre inkább havas eső, havazás váltja fel.

Az éjszaka második felétől az északnyugatira, északira forduló szél fokozatosan megélénkül, megerősödik, az Észak-Dunántúlon viharos lökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +4 fok között várható, délkeleten alakulhat fagypont felett a minimum.

Orvosmeteorológia

Meleg fronthatással számolhatnak az arra érzékenyek. Ez fejfájást, fáradtságérzetet, álmatlanságot okozhat. Ingerlékenyebbé válhatunk, illetve a szervezet hamarabb elfáradhat, kifáradhat, ezáltal a teljesítőképességben is csökkenés tapasztalható.

fotó: freepik.com

További cikkeink

További cikkeink

A Szociális Gondozó Központ Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email