Eleinte jobbára napos időre készülhetünk, délelőtt a ködös, rétegfelhős tájak kiterjedése csökken. A déli óráktól nyugat felől felhősödés kezdődik, délutántól már változóan felhős lesz az ég, de főleg északnyugaton, északon meg is vastagszik a felhőtakaró – áll az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzésében.
Számottevő csapadék nem valószínű, de egy-egy hózápor előfordulhat. A nyugatias szél az ország északi felében erős lesz, főként a hegyvidéki tájakon viharos széllökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 3 és 6 fok között alakul. Késő estére -1 és -8 fok közé csökken a hőmérséklet.
Szerda reggelre ismét fagyos időre ébredhetünk
Átmenetileg nagyobb területen kiderül az ég, majd ismét felhősödés kezdődik nyugat, délnyugat felől. Helyenként párássá válik a levegő, foltokban köd, zúzmarás köd is képződhet. Számottevő csapadék nem valószínű,de hajnalban néhol gyenge ónos csapadék nem zárható ki. A nyugati, délnyugati szél néhol megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -8 és -2 fok között alakul, de a fagyzugokban ennél több fokkal hidegebb is lehet.
Orvosmeteorológia
Az időjárás kedden a hidegfrontra érzékenyeket terheli meg különösképpen. Legáltalánosabb panaszként fejfájás, migrén jelentkezhet. Az idegrendszer ingerlékenysége gyakran csökken ilyen időjárási helyzetekben, ezért a reflexidő megnyúlhat, a cselekvési reakció késhet, emiatt a közlekedésben résztvevőktől fokozott figyelem szükséges.