utszoras_hokotro

A fagyos időben is készen áll az Érdi Városgazda

utszoras_hokotro

A fagyos időben is készen áll az Érdi Városgazda

A cég az Országos Meteorológiai Szolgálat napi jelentése alapján tervezi meg a teendőit.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Jóllehet az Érdi Városgazda téli ügyeleti rendje már november 15-től életbe lépett, de az olyan időszakokban, mint a mostani, amikor a szokásosnál extrémebb időjárási körülmények várhatóak, akkor még jobban oda kell figyelni arra, hogy a közterületek fenntartásáért felelős vállalat munkatársai készenlétben legyenek.

Mint azt László Ferenc, a Polgármesteri Hivatal kommunikációs vezetője az ÉrdMost kérdésére elárulta, a cég minden reggel megkapja az Országos Meteorológiai Szolgálat aznapra kiadott előrejelzését. Ha ebben például ónos esőre vagy havazásra figyelmeztetnek, akkor természetesen a rendszert is ennek megfelelően állítják át, hogy a megváltozott időjárási körülményekből adódó problémákat minél hamarabb képesek legyenek elhárítani.

Ez jelentheti a gépek átszerelését, a síkosságmenetesítő anyagok előkészítését, valamint azt is, hogy készenlétbe helyezik az állomány minden tagját. Vagyis azokat a munkatársakat is, akik egyébként más területeken, például út- és közműépítéseken dolgoznának, vagy, akik egyéb városkarbantartási munkákat végeznének.

Az Érdi Városgazda téli ügyeleti rendjének részleteiről ebben a korábbi cikkünkben írtunk, amiből – többek közt – azt is kiderül, hogy a vállalatnak összesen hét autó, hat nagy és egy kisebb áll a rendelkezésére. Ezekkel pedig az előre meghatározott ütemterv szerint takarítják, illetve síkosságmentesítik a város útjait. Eszerint először a főutakat járják végig, majd a gyűjtőutak, míg legvégül a mellékutak következnek.

Fotó: ÉrdMost archív

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email