lipkanekiallitasAK2

A Covid árnyékában bontakozott ki a tehetsége

lipkanekiallitasAK2

A Covid árnyékában bontakozott ki a tehetsége

Lipkáné Vakula Mária a járvány idején kezdett újra festeni, és mára eljutott az első önálló kiállításig.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Lipkáné Vakula Máriát sok édesanya ismeri Érden, hiszen védőnőként dolgozott, majd a Szociális Gondozó Központnál volt családgondozó. Iskolás korában nagyon jól rajzolt, felfigyeltek rá a tanárai, buzdították is, de őt nem a képzőművészet, hanem a természettudomány érdekelte: orvos szeretett volna lenni.

„Az orvosira nem vettek fel, de az egészségügyi főiskolára igen. Védőnő lettem. Később elvégeztem az ELTE pszichológia szakát, de mivel nem volt középfokú nyelvvizsgám, nem kaphattam meg az oklevelet. Autogén tréninget, különféle foglalkozásokat így is tarthatok.  Később elvégeztem a perinatális szaktanácsadó képzést” – idézte fel tanulmányait Mária, aki pár éve elhagyta a védőnői szolgálatot, és a Szociális Gondozó Központnál helyezkedett el.

A Covid idején vett újra ecsetet a kezébe. Tizennyolc éves kora óta nem festett. Akkor akvarelleket készített, most olajjal és akrillal próbálkozott.

„Ez utóbbiban most sokkal több lehetőséget látok, és én kísérletezgető alkat vagyok. Meglepő lehet, de örülök annak, hogy nem vagyok képzett festő, mivel így nagyobb a szabadságom. Igaz, hiányoznak az alapismeretek, amelyeket az ember a főiskolán, egyetemen sajátít el, de nekem amúgy is az élmény és a színvilág a fontos.”

Máriának eszébe sem jutott bemutatni az alkotásait, a maga örömére festett, csak a szűkebb környezete láthatta a festményeit. A szomszédasszonya kérte meg a Képzőművészek Érdi Közössége egyik tagját, hogy ugyan, jöjjön el Máriához, nézze meg a képeket.

A képnézegetésből pedig az lett, hogy Mária 2023 novemberében tagja lett a közösségnek. Azóta szerepelt már a KÉK közös tárlatán, ez pedig az első önálló kiállítása, amit az idősotthon közösségi terében rendeztek.

A kiállítást Apostagi Zoltán költő nyitotta meg, majd Burikné Etlinger Anna fuvolázott. Érdi általános iskolások, Juhos Richárd, Neubauer-Horváth Antal, Nagy Szebasztián és Nagy Vivien Petra szavaltak a közönségnek, végezetül Kiss Sándor, a Szociális Gondozó Központ munkatársa beszélgetett Máriával múltról, jelenről és jövőről.

Aminek része a festészet is, hiszen Mária tavaly nyugdíjba ment, és most még több ideje marad az alkotásra. Csendéleteket, tájképeket, portrékat egyaránt fest, és az absztrakt festészet is nagyon vonzza. Most leginkább ebben szeret alkotni. Keresi a maga útját.

Remélhetőleg nemcsak a január eleje, hanem az egész esztendő ilyen sikeres és boldog lesz Lipkáné Vakula Mária számára, és minél több képét ismerheti meg a közönség.

A tárlat január 30-ig látogatható, szerdánként 17-19 óra között, a Topoly utcában. Más időpontot telefonon egyeztethetnek az érdeklődők (0620/333-6031).

Fotó: Ádám Katalin

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email