adventivasarTorokLaszlo9

Érdre költözött Manófalva

adventivasarTorokLaszlo9

Érdre költözött Manófalva

A karácsonyi kézműves apróságokért nem érdemes a Vörösmarty térre menni: ha az iskolai vásárokon vesszük, a helyi közösségeket támogatjuk.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Advent idején nemcsak a tereken találkozhatunk kézműves termékekkel, hanem az iskolai vásárokon is. A Gárdonyi suli szerdán és csütörtökön rendezett vásárt, a Teleki iskolában pedig ma várják a látogatókat fél ötig. Reméljük, az alábbi fotók láttán olvasóink is kedvet kapnak ahhoz, hogy ellátogassanak egy-egy ilyen rendezvényre.

A Gárdonyi iskolában többéves hagyománya van már az adventi vásárnak, amit a szülői munkaközösség szervez minden esztendőben. A covid alatt ugyan elmaradt ez a gyerekek és felnőttek által egyaránt kedvelt program, tavaly azonban újjáélesztették, és az idei vásár igazán kiválóan sikerült.

A látogatókat szerdán és csütörtökön délután várták az iskola aulájában, ami – ahogy a bejárat is – karácsonyi díszbe öltözött. Asztalok sora, ahol gyerekek és szülők kínálták a kézzel készített portékákat.

Volt itt minden, mi szem-szájnak ingere: a bejárat előtt gesztenye sült, odabent a forró csokitól a csillag alakúra vágott miniszendvicsig többféle inni- és ennivaló között válogathatott az éhes gyereksereg.

A csokiszökökút ugyanolyan telitalálat volt, mint a csillag alakúra vágott miniszendvics. Az első nap úgy „kifosztották” a sütistálcákat a gyerekek, hogy a szülőknek másnapra ismét sütniük kellett.

Aki nem szeretett volna extra uzsonnát, vehetett magának – illetve ajándékba – kézzel készített karácsonyfa- és asztali díszeket, apró ajándékokat, sőt, könyveket is.

Volt olyan osztály, amelyik az iskola képével díszített naptárt készített erre az alkalomra, vagy grincsfát csinált. A nagyobbak (felsősök, gimnazisták) már az árusításból is kivették a részüket.

Azért is volt ilyen bőséges a vásári kínálat, mert az iskola huszonhat osztályából huszonegynek volt „asztala” – kitettek magukért az osztályközösségek.

A karácsonyi vásár bevétele az osztályokat illeti. Tavaszi osztálykirándulásra, egyéb terveik megvalósítására fordítják majd. Persze, addig még lesznek közös élmények: a farsang, illetve a szülők-nevelők bálja, ami szintén hagyomány már a Gárdonyiban.

A képeket Török László fotós bocsátotta rendelkezésünkre

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email