aug20dijazottakBA_230822.jpg

Ön kit tüntetne ki Érden?

aug20dijazottakBA_230822.jpg

Ön kit tüntetne ki Érden?

December 20-ig még javaslatot tehetünk arra, ki kapjon városi elismerést március 15-én.  

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Szép tradíció, hogy az Érden, illetve Érdért munkálkodó, elhivatott és kimagasló teljesítményű polgárokat ünnepélyes keretek közt díjazza az önkormányzat.

Közel negyven éve már, hogy megválasztották Érd első díszpolgárát: a 122 évvel ezelőtt született Csuka Zoltán író, költő, műfordító kapta a kitüntetést. 1984 óta sok, szakmájában, illetve Érdért  kiemelkedően tevékenykedő ember vehetett át díszpolgári címet, köztük Bíró András író, költő, Domonkos Béla szobrász, Hajdu Ferenc plébános, Mórás Zsolt képviselő, tanár, Novák Ferenc, az Érdi VSE elnöke, és legutóbb Kóka Rozália néprajzkutató.

Kóka Rozália

A díszpolgári, illetve egyéb városi kitüntetéseket nemzeti ünnepeinken adja át a városvezetés az arra érdemeseknek. A döntést, hogy ki kapja a díjakat, a közgyűlés hozza meg, a kitüntetettek személyére azonban ajánlást tehetünk mi, érdi polgárok is.

A Polgármesteri Hivatal minden évben közzéteszi, hogy a következő nemzeti ünnepen milyen díjakat adományoznak majd, így az érdiek is tudják, mely címekre tehetnek ajánlást.

2024. március 15-én az Érd Város Díszpolgára Kitüntető Címet, az Érdi Tudományos Díjat, a Csuka Zoltán-díjat, valamint az Érdi Művészeti Díjat szeretnék odaítélni.

Javaslatot tehetnek a közgyűlés tagjai és bizottságai, az önkormányzat vagy az állam által fenntartott érdi intézmények vezetői, civil szervezetek, illetve nemzetiségi önkormányzatok tagjai, és minden, Érden lakcímmel rendelkező személy.

A rövid indoklás, illetve a javasolt személy tevékenységének összefoglalása mellett fel kell tüntetni a javaslattevő nevét és elérhetőségét is.

A jelölteknek az alábbi feltételeknek kell megfelelniük:

Az Érd Város Díszpolgára Kitüntető Cím a város legnagyobb elismeréseként annak a magyar vagy külföldi állampolgárnak adományozható, aki valamely kiemelkedően jelentős munkájával, tevékenységével vagy egész életművével mind a városban, mind országosan vagy nemzetközi viszonylatban általános elismerést szerzett, hozzájárulva ezzel Érd tekintélyének növeléséhez.

Az Érdi Tudományos Díj azoknak adományozható, akik a tudományágak valamelyikében kimagasló teljesítményt nyújtottak, és ezzel hozzájárultak Érd hírnevének öregbítéséhez.

A Csuka Zoltán – díj azoknak adható, akik a közművelődésben, valamint a kulturális élet szervezésében gyakorlati tevékenységükkel, kezdeményezéseikkel, eredményes munkásságukkal szolgálták a település művelődését.

Csuka Zoltán, Érd első díszpolgára

Az Érdi Művészeti Díjjal azt jutalmazzák, aki a művészeti élet valamely területén kiemelkedő eredményekt ért el, magas színvonalú tevékenységével, alkotásaival hozzájárult Érd hírnevének öregbítéséhez.

A javaslatokat december 20-ig juttathatják el Csőzik László polgármesternek címezve a dij@erd.hu e-mailcímre.

A részletes felhívást itt olvashatják el.

Fotók: Balogh Alex, ÉrdMost archív

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email