karacsonyadomanyjegcsernokPecsu8

Ajándékozáshoz készülődnek az érdi angyalok

karacsonyadomanyjegcsernokPecsu8

Ajándékozáshoz készülődnek az érdi angyalok

Sok családnak okoznak örömet a Jégcsarnok karácsonyi akciójának résztvevői.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A bébiételtől a karácsonyi kuglófon át a társas- és egyéb játékokig rengeteg hasznos és örömet hozó adomány érkezett az Érdi Jégcsarnokba a Kárpáti Farkasok karácsonyi jótékonysági akciójának keretében.

Az érdi hokicsapat harmadik alkalommal gyűjtött tartós élelmiszereket és játékokat azok számára, akiknek anyagi, illetve szociális helyzetük miatt nagy segítséget és könnyebbséget jelent ez az ajándék.

A felajánlásokat november 20-tól december 10-ig fogadták. Mint Vonas-Dankó Kinga, a Kárpáti Farkasok ügyvezetője az ÉrdMostnak elmondta, főleg a sportoló gyerekek családjai vettek részt az akcióban.

A Jégcsarnokban leadott adományokat – tartós élelmiszert, csokoládét, bébiételt, jó állapotban lévő használt, illetve új játékokat, plüssállatokat – a Szociális Gondozó Központ szétválogatja és elviszi a velük kapcsolatban álló családokhoz, de jut a meglepetésekből a családotthon kis lakóinak is – tudtuk meg Bereiné Petrik Mária intézményvezetőtől.

A csomagokat még karácsony előtt átadják mindenkinek.

Bereiné Petrik Mária úgy tapasztalja, hogy még a nagyon szerényen élő családok is odafigyelnek arra, hogy a gyermekeknek legyen ajándék a fa alatt. Ebben a kollégái is sokat segítenek, hiszen ismerik az ügyfeleiket, és az adományokból össze tudják állítani úgy a  csomagokat, hogy azok valóban örömöt okozzanak.

A Jégcsarnok még egy meglepetéssel készült: azoknak a gyerekeknek, akik családjuk szociális, anyagi helyzete miatt máskor nem tudnának korcsolyázni, az adventi négy hét egy-egy napján korcsolyázási lehetőséget biztosítanak, természetesen ingyen, és a kori bérléséért sem kell fizetniük. Ez az akció is népszerű, nagy örömmel jönnek a gyerekek.

 

Fotó: Pecsuvácz Péter

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email