kidolofaVarhelyineElekMarta2

A tűzoltóknak sikerült megelőzniük a balesetet

kidolofaVarhelyineElekMarta2

A tűzoltóknak sikerült megelőzniük a balesetet

Ha lezuhan, nagy kárt okozott volna az a nehéz ág, amit a mostoha időben a tűzoltóknak sikerült eltávolítaniuk Parkvárosban.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Kedves levelet kaptunk olvasónktól, Várhelyiné Elek Mártától. Honlapunkon keresztül szeretett volna köszönetet mondani az érdi tűzoltóknak, amiért a nagy havazásban megroppant fenyőfájuk balesetveszélyes ágát a mostoha idő ellenére is sikeresen el tudták távolítani úgy, hogy semmiben sem esett kár.

De beszéljen helyettünk a levél, illetve a fotók, amiket olvasónk mellékelt:

„Tegnap a hatalmas hó alatt hat méter magasságban  megroppant az udvarunkon, Érd-Parkvárosban, a nagy fenyőfánk. Az egyik nagy ág átesett a szomszéd telkére, a másik fele pedig pont a kerítése fölött lógott.

Van felelősségbiztosításunk, ami rendezi a szomszédnál keletkezett kárt, de a még levegőben lógó hatalmas ág lezuhanását már nekünk kellett megakadályozni, hiszen a kármegelőzés ilyen esetben a mi kötelességünk. Ha ez az ág is ráesik a szomszédunk kerítésére, még nagyobb lenne a kár.

Ennek a kárnak a megelőzésére kértük az érdi tűzoltók segítségét, és ez a nagyszerű csapat nagy erőfeszítéssel, sikeresen leszedte a nehéz ágakat.

Tisztelettel köszönjük a munkájukat!”

Az Érdi Katasztrófavédelmi Kirendeltség egyébként számos parkvárosi utcában sietett a lakók segítségére, mivel a vizes hó nagy súlya alatt sorra roppantak meg a fák, törtek le az ágak. Ha nem avatkoznak be ilyen gyorsan, minden bizonnyal nagyobb is lett volna a kár nem egy lakóingatlanon.

Fotó: Várhelyiné Elek Márta

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email