szalagavato_kos

Egy szalag, amely új fejezetet nyitott a diákok életében

szalagavato_kos

Egy szalag, amely új fejezetet nyitott a diákok életében

Az érdi középiskolák sorában a Kós Károly Technikum is megtartotta szalagavató bálját az Érd Arénában.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Idén is az adventi készülődés, illetve az iskola névadójának születésnapja időszakában tartotta meg hagyományos szalagavató bálját az Érdi SZC Kós Károly Technikum. Dózsa Lajos igazgató elmondta, hogy nyolc szakképzős osztály 134, és két technikumi évfolyam 44 diákja kapta meg a végzősöknek járó szalagot pénteken este.

A végzősök között van két osztály, amelyik érettségivel készül a szakmai vizsgára, továbbá két osztály már szakma birtokában érettségizik és hat osztály pedig a hároméves tanulmányait zárja le, amellyel szakmát szereznek a diákok

– tette hozzá az intézmény vezetője.

Dózsa Lajos igazgató mond köszöntőt a rendezvényen

A technikusi képzésre járó tanulóknak, valamint a szakámval rendelkező, érettségire készülő  nappalis diákoknak ez már a második szalagavatója volt, így pénteken ők másodszor kaptak szalagot tanulmányaik során.

A boldog pillanatok egyike

Az este nyitányaként az igazgató köszöntötte a megjelenteket, diákokat és a hozzátartozókat egyaránt. Dózsa Lajos beszédében úgy fogalmazott:

„A hamarosan itt felsorakozó fiatalok a vizsgához közeledve, tanulmányaik befejezésének tanévében most kapják meg azt az avatószalagot, amely jelzi az eddig megtett utat. Azt az utat, amelyről a család és mi is tudjuk, hogy milyen hosszú volt, mennyi küzdelemmel járt, és mennyi élményt és szakmai tapasztalatot, tudást hozott sokuk számára.”

A szalag egy új korszak kezdetét is jelenti

A szalagtűzés meghitt pillanatai után a szalagavatókra jellemezően a már jól megszokott táncok következtek, amelyre nagyon sokat készültek a fiatalok. Tánctanár segítségével, heti két alkalommal építették fel az osztályok a saját produkcióikat, amelyek egytől egyig színvonalasak és látványosak voltak.

Változatos produkciók színesítették az estét

Sokan, tapasztalatok híján a nulláról tanulták meg a táncot, de azért voltak olyanok is, akik már rutinosabban álltak a feladathoz. Az osztályok közösen táncolták a keringőt, összesen 33 pár volt egyszerre az Érd Aréna parkettjén. Voltak olyan osztályok is, amelyek külön tánccal készültek, tehát produkciókból nem volt hiány az este folyamán.

Az est fénypontja: a keringő

Az iskola Diákönkormányzata is tánccal lepte meg a vendégeket, valamint a hagyományoknak megfelelően a pedagógusok is kivették a részüket a szórakoztatásból, ezúttal reneszánsz ruhákba bújva, a kornak megfelelő tánccal készültek, amelynek szintén nagy sikere volt.

A pedagógusok táncának is nagy sikere volt

Tanárok, hozzátartozók mind-mind osztoztak a diákok örömében ezen a különleges napon, és legkésőbb június 30-án remélhetőleg ismét együtt örülhetnek majd  annak, hogy a tanulók elérté a kitűzött célt, sikeresen teljesítették vizsgáikat.

A szalagvatón készült képekből összeállított galériát itt lehet megtekinteni:

fotó: Czere Bálint

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email