faosztás3CZB

Vitték, mint a cukrot a facsemetéket

faosztás3CZB

Vitték, mint a cukrot a facsemetéket

Az önkormányzat akciója olyan népszerű volt, hogy még a négyfokos hidegben is sorbaálltak a fákért.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Másfél óra alatt elfogyott az a nyolcszáz gyümölcsfacsemete, amit az Elvira-major és a város együttműködésének köszönhetően osztottak ki hétfő délután a Szövetség Érdért frakció tagjai és a Polgármesteri Hivatal képviselői a főtéren.

„Háromszáz földlabdás és mintegy ötszáz szabadgyökerű csemetét vihettek haza a jelentkezők. A földlabdások között volt többféle, illetve -fajta gyümölcsfa is, a szabadgyökeresek mind almafák voltak, Fuji fajtájúak” – mondta el az ÉrdMostnak a csemeteosztás koordinátora, Tetlák Örs.

Az alpolgármester maga is részt vett a faosztásban. Fél hatra elfogyott az összes csemete, úgy, hogy egy-egy lakos két-két fát vihetett haza. A Szociális Gondozó Központ is kapott 8-10 csemetét.

„Mindenkinek jutott fa – mire elfogytak a csemeték, elfogyott a sor is. Szoktunk osztani különféle palántákat is, de láthatóan ez az akciónk a legnépszerűbb.”

„Szeretnénk tavasszal megismételni, a mostaninál még nagyobb mennyiséggel” – tette hozzá az alpolgármester, akitől megtudtuk azt is, hogy minden érdit szívesen láttak, még regisztrálni sem kellett ahhoz, hogy átvegyék az ajándék csemetéket.

A fákat osztó önkéntesek az Elvira munkatársainak szakszerű iránymutatása alapján ültetési tanácsokkal is ellátták azokat, akik ezt igényelték.

„Rendszerint általános ültetési tudnivalókra kíváncsiak az emberek: vissza kell-e vágni a gyökeret, illetve az ágakat, illetve milyen típusú földbe ültessék a csemetéket” – mondta Tetlák Örs.

Aki most nem tudott kilátogatni a főtérre, tavasszal pótolhatja. Megéri eljönni azoknak, akik szeretnének saját termesztésű gyümölcsöt tenni a család asztalára, hiszen ezek a szép, egészséges csemeték bő hozammal hálálják meg a gondoskodást.

Fotó: Czere Bálint

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email