FB_IMG_1698722598375

Hátrányból felállva győzött az Érdi VSE

FB_IMG_1698722598375

Hátrányból felállva győzött az Érdi VSE

Hiába vezetett a mérkőzés elején a Dunaújváros, végül fordított és magabiztosan nyertek az érdiek.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Pozitív előjelekkel várhatta az Érdi VSE a Dunaújváros elleni bajnoki párharcot, legalábbis ami a tabellán elfoglalt helyezéseket illeti. A 13. fordulót megelőzően a házigazda érdiek 11. helyen álltak, ellenben a vendég újvárosiak a sereghajtó, 16. pozícióban tanyáztak.

Az Ercsi úti sporttelepen rendezett összecsapás hideg zuhannyal kezdődött a házigazda szemszögéből, ugyanis a 3. percben a Dunaújváros került előnybe Hegedűs Kelemen jóvoltából. Szerencsére Ebedli Zoltán vezetőedző gárdája nem tört össze, a támadó felfogású játéknak pedig meg is lett az eredménye. A 11. percben Farkas Bálint talált be az újvárosi kapuba, 1-1-re módosítva a találkozó állását.

A szünetig nem változott az eredmény, ellenben az 58. percben összejött a fordítás az Érdi VSE-nek: Pál Szabolcs szerzett gólt, amivel 2-1-es előnyhöz juttatta csapatát. Ezután a szerencse sem volt a Fejér vármegyeiekkel, hiszen a 68. minutumban Horváth Marcell Dániel összehozott egy öngólt. 3-1 után sem álltak le a hazaik, tíz perccel a lefújás előtt Kürti Zsolt is feliratkozott a góllövőlistára, ezzel pedig beállította a 4-1-es Érdi VSE-győzelmet hozó végeredményt.

Férfi labdarúgó NB III Délnyugati csoport, 13. forduló
Érdi VSE – Dunaújváros 4-1 (1-1)
Gólok: Farkas (11.), Pál (58.), Horváth (68., öngól), Kürti (80.), ill. Hegedűs (3.)

A mostani sikernek köszönhetően két helyet előrelépve kilencedik helyen található az Érdi VSE, a labdarúgó NB III Délnyugati csoportban. Kertész Ferencék legközelebb 2023. november 5-én 13 órai kezdéssel, a Mohácsi TE 1888 vendégei lesznek.

Fotó: Balogh István

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email