ractalalkozo4CZB_231015.jpg

Örömtáncot jártak Érden rácok és horvátok

ractalalkozo4CZB_231015.jpg

Örömtáncot jártak Érden rácok és horvátok

Érden rendezték a Duna-menti rácok nyolcadik találkozóját, bemutatókkal, táncházzal, nemzetiségi ételkóstolóval.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Bátya, Dusnok, Ercsi, Érd, Kalocsa és Tököl – ez a hat Duna-menti rác település immár nyolcadik alkalommal szervezte meg találkozóját. A házigazdák minden esztendőben váltják egymást, idén Érden volt a sor.

Mint Hudák Ágnes, a rendezvény szervezője, az Érdi Horvát Önkormányzat elnöke elmondta,  szombat délután egyben horvát nemzetiségi napot is ünnepeltek. A hat település nemzetiségi táncegyüttesei, kórusai léptek fel a Szepes Gyula Művelődési Központban, a bemutatók után közösen étkeztek, táncoltak, mulattak.

Az ünneplőket és a nézőközönséget Aradszki András országgyűlési képviselő köszöntötte, aki hangsúlyozta: „Sokan sokfelé vagyunk, de ha egységben éljük meg a hagyományainkat és hűségesek vagyunk a szülőföldünköz, származásunkhoz, akkor ez mindannyiunk számára nagyon szép közösséggé lesz.”

Csőzik László polgármester, a rendezvény fővédnöke elmondta, hogy a város nagyon büszke a nemzetiségeire. „A szőlővirágünnepen szerveztünk együtt egy nemzetiségi fesztivált Ófaluban, ahol minden nemzetiség képviseltette magát, kultúráját, és kínálta a közönséget ételeivel, italaival. Ezt nagyon szeretik az érdiek azért is, mert része hagyományainknak.”

A városvezető visszaidézte, hogy a török hódoltság után csaknem kiürült Érdet a rácok népesítették be, nekik köszönhetően éledt újra a település, és nagyon sokáig, a XIX. század második feléig rác többségű volt. Csak az 1880-as évek végén lett magyar többsége településünknek, ahol még nagyon élénken élnek a régi hagyományok.

Az önkormányzat és a nemzetiségek közötti összefogást jól példázza, hogy legutóbb közösen pályáztak az EU-hoz egy nemzetiségi bölcsőde létrehozására, és a polgármester reméli, hogy komoly esélyük van a támogatás elnyerésére. Ha ez sikerül, a horvát felmenőkkel rendelkező gyermekeket a tradíciók és a hagyományok megőrzése irányába lehet majd terelni.

„Akkor vagyok boldog, ha Érdet sokszínűnek látom, és ebben a rácok, horvátok jelentős részt foglalnak el” – zárta szavait Csőzik László.

Végezetül Perity István nyugalmazott népművelő köszöntötte a résztvevőket. Ő volt a találkozó ötletgazdája annak idején. Perity István felidézte azt a pillanatot, amikor a Duna két partján élő rácok egymásra találtak, és sok szép pillanatot megemlített a Duna-menti rácok közös múltjából.

A köszöntők után a tánc- és dalcsoportok bemutatói következtek. A rendezvényen szívesen láttak mindenkit, aki érdeklődik a rác, illetve horvát népszokások, táncok, ételek iránt. A Kolo Zenekar közreműködésével rendezett táncház igazi élmény volt a résztvevőknek és a nézőknek egyaránt, a rác ételkülönlegességeket pedig örömmel kóstolták kicsik és nagyok.

Fotó: Czere Bálint

További cikkeink

Az életünk különböző szakaszaiban előfordulhat, hogy költözésre szorulunk. Lehet, hogy új munkahely, családbővülés vagy egyszerűen csak az élet változásai miatt van szükségünk egy új otthonra.

További cikkeink

A Pöttöm Sziget Bölcsőde Érd pályázatot hirdet közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében kisgyermeknevelő munkakör betöltésére.

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email