vadlud_zamori_korforgalom_2

Novemberre elkészül a Vadlúd-Zámori körforgalom

vadlud_zamori_korforgalom_2

Novemberre elkészül a Vadlúd-Zámori körforgalom

A zöldítést és kisebb munkákat ugyan még el kell rajta végezni, de az arra közlekedők már most is áthajthatnak a teljesen átalakult csomóponton.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Csőzik László polgármestere a saját Facebook oldalán számolt be róla, hogy hamarosan teljesen elkészül, a mondhatni évtizedek óta várt körforgalom Érd és Tárnok határában, a Vadlúd-Sóskúti-Zámori és Rákóczi Ferenc utak találkozásánál.

Ahogy arról az ÉrdMost is rendszeresen beszámolt, a beruházás még tavasszal indult útjára, melynek során nem csupán egy körforgalom épült a forgalmas útkereszteződésben, hanem kicserélték a közműveket, korszerűsítették a közvilágítási hálózatot, létrehoztak négy új buszmegállót és gyalogátkelőhelyet, valamint kerékpársávokat is kialakítottak.

Az arra járók már meg is tapasztalhatták, hogy a körforgalom gyakorlatilag elkészült, át is lehet rajta hajtani. Ugyanakkor, mint arra a városvezető bejegyzése is felhívja a figyelmet, kisebb munkálatok, illetve a terület zöldítése még hátra van, de novemberre ezekkel is végenek a szakemberek.

Fotó: Facebook/Csőzik László

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email