szakits_ha_tudsz_plakat_index

Szakíts, ha tudsz

szakits_ha_tudsz_plakat_index

Szakíts, ha tudsz

Párkapcsolati zenés vígjáték a Szepes színpadán vasárnap 15 órától.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Vasárnap útjára indul a Szepes Gyula Művelődési Központ őszi színházi sorozata. Az első előadás a Szakíts, ha tudsz zenés vígjáték lesz, Szulák Andrea, Szőlőskei Tímea és Vadász Gábor főszereplésével.

Mint azt a darab beharangozójában olvashatjuk, az előadás mai kapcsolati problémákat vet fel vidám, zenés terápia keretében 70 percben.

Mit tehet egy pár, akiknek kapcsolatán szakadások keletkeztek?

A legokosabb ilyenkor felkeresni egy szakembert, egy terapeutát, aki a külső szemlélő objektivitásával, – nem mellesleg bőséges személyes tapasztalattal – próbálja a megtalálni a megoldást a szerelmesek számára.

A vérbő humorral, sziporkázó iróniával, és időnként mégis megindító érzelmességgel megírt szövegeket átszövik a magyar könnyűzene elmúlt évtizedeinek legkedveltebb dalai.

Aki még nem vette meg a jegyét a szeptember 24-én vasárnap, délután 15 órakor kezdődő előadásra, az még ma is megteheti, ugyanis a művelődési központ tájékoztatása szerint, a nagy érdeklődésre tekintettel a pénztár 13 óráig pénteken is nyitva tart.

A Szepes Gyula Művelődési Központ őszi színházi sorozatának további előadásait ITT TUDJA megnézni.

Fotó: Facebook/Szepes Gyula Művelődési Központ

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email