galeria_fotokiallitas

Lélegzetelállító fotókon Csehország közepe

galeria_fotokiallitas

Lélegzetelállító fotókon Csehország közepe

Kiállítás nyílt a Városi Galériában egy cseh fotós madártávlatból készült képeiből.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Még 2022 áprilisában írta alá Érd és a csehországi Kolín azt a megállapodást, amelynek értelmében testvérvárosi kapcsolat született a két város között. Azóta számos területen keresik a felek az együttműködés lehetőségét, amelyben segítség lehet az is, hogy hasonló helyzetű településekről van szó.

Most egy újabb kapcsolódási pontot talált a két város, ezúttal kulturális téren sikerült közeledni egymáshoz. A csehek számára amolyan bemutatkozást is jelent a Városi Galériában megnyílt fotókiállítás. A „Közép-Csehországi régió madártávlatból” című tárlat anyagán keresztül az érdeklődők jobban megismerhetik  Csehország azon részét, amelynek meghatározó települése Kolín, Érd legújabb testvérvárosa.

Eva Dvoráková Csehország magyarországi nagykövete is részt vett az eseményen. A diplomata örömét fejezte ki a városok között eddig kialakult partnerség kapcsán, amelynek tulajdonképpen kézzel fogható eredményei is vannak. Továbbá biztosította a településeket, hogy a sikeres kapcsolatépítéshez a nagykövetség minden támogatást megad a jövőben is.

Eva Dvoráková nagykövet örömét fejezte ki a testvérvárosi partnerséggel kapcsolatban

Michael Kašpar Kolín polgármestere pedig kiemelte, hogy a kialakult kulturális kapcsolat életben tartása után a következő lépés a két város közötti iskolai kapcsolatok fejlesztése lesz.

„Minden testvérvárosi kapcsolat annyit ér, amennyit a polgárok számára át tudunk adni”

– ezt már Érd polgármestere jegyezte meg a kiállítás megnyitóján. Csőzik László hozzátette: fontos az iskolák, a kultúra találkozása, de a sport és a gazdaság terén is egyfajta közös gondolkodásra van szükség, így a fotókiállítás is ennek a részeként valósulhatott meg.

Michael Kašpar Kolín városáról készült fotót adott ajándékba Csőzik Lászlónak

Jiří Jiroušek fotóin Közép-Csehországot madártávlatból ismerheti meg az érdeklődő közönség. A kiállított fotók mindegyike sárkányrepülőről készült. Az alkotó már több évtizede fotózza ezt a páratlan szépségű vidéket, amely természeti kincseiről, történelmi és kulturális jelentőségéről egyaránt híres.

Jiří Jiroušek: a sárkányrepülős fotóművész

Jiroušek nem megrendelésre dolgozik, hanem saját elhatározásból készíti a fotókat. Ebben a régióban él ő is, ismeri minden szegletét, madártávlatból és testközelből egyaránt.

A fotók kapcsán az érdi polgármester Radnóti Miklós „Nem tudhatom…” című, mindenki által jól ismert verséből idézett. „Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj” – hangzott el a megnyitón. Csőzik László mindezt a hazaszeretet kapcsán fogalmazta meg és ajánlotta a cseh vendégek figyelmébe.

„Ezt a gyönyörű gondolatot szeretném kölcsön adni cseh barátainknak, gondoljanak erre, amikor végigmennek a tárlaton, mert nekünk magyaroknak biztos, hogy ez lesz az első, ami eszünkbe jut”

– mondta a polgármester.

A távolból készült látványos fotókon az apró részletek is fontosak

A Városi Galéria általában kortárs képzőművészek munkáink ad otthont, így a most bemutatott cseh fotóanyag különleges tárlatnak számít, amely október 15-ig ingyenesen látogatható az intézmény nyitvatartási idejében.

fotó: Czere Bálint

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email