pincetura

Ismét megtelt Érd titokzatos kastélypincéje

pincetura

Ismét megtelt Érd titokzatos kastélypincéje

A Kulturális Örökség Napjaihoz a város több izgalmas programmal is csatlakozott.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Szeptember harmadik hétvégéjén tartották a Kulturális Örökség Napjai elnevezésű, országos programsorozatot. Idén országszerte több mint 550 helyszínen várták azokat, akik érdeklődnek a múlt, a történelem és a kultúra iránt. Ezúttal Érd is csatlakozott a régi hagyományokkal rendelkező kezdeményezéshez, öt programmal kedveskedtek a résztvevőknek a szervezők.

Érden szombaton délután két órától indult egy pincetúra, amelynek keretében Csőzik László polgármester idegenvezetésével ismerhették meg az érdeklődők az egykori Szapáry-kastély kiváló állapotban megmaradt pincerendszerét. A résztvevők számát a szervezők 150 főben maximalizálták, az érdeklődés pedig akkora volt, hogy közel ennyien össze is gyűltek a túra kezdetére.

Csőzik László polgármester tart történelmi ismertetőt az érdeklődőknek

A város vezetője izgalmas történeteket osztott meg Érd történelméről, többek között beszélt a kastélyról, a fennmaradt kazamatáról, a városhoz kapcsolódó hős vitézekről, raboskodásról, csatákról, háborúkról és szerelmekről is.

Érd-Ófalu többi gyöngyszemét is megismerhették az érdeklődők, hiszen a pincéből kifelé jövet már egy újabb izgalmas program várta a kíváncsi résztvevőket. A Szapáry-kastélyrom pincebejáratától induló játék QR-kódok segítségével vezette végig az érdeklődőket a legrégebbi városrész történelmi nevezetességein.

Itt minden kellék megtalálható a játékos sétához

A hét állomásból álló séta érintette Szent Walburga szobrát, a II. Lajos emlékművet, a Szent Mihály-templomot, a Minaretet, Szent Sebestyén, Szent Rókus és Szent Rozália barokk kápolnáját, a nagy árvízről tanúskodó táblát és végül a Termál fürdőt.

Sokan vettek részt a barangoláson is

Ennek köszönhetően sok érdekességet megtudhattak az érdeklődők a település birtokosairól, az egykori árvizekről, a várost sújtó járványokról és a török idők emlékeiről és arról, hogy mi a kapcsolat Érd és a mohácsi vész között.

Eközben pedig a városközpontban is zajlottak a programok. A művészetek iránt érdeklődőknek szombaton 15 órától maguk az alkotók tartottak egy izgalmas tárlatvezetést a HO2 kiállításon a Városi Galériában. Homolya Gábor és Hollai Krisztina mutatta be azt a különleges világot, amelyet varázslatos munkájuknak köszönhetően láthat a művészeti különlegességekre nyitott közönség.

Az alkotók tárlatvezetés közben

Ha valakinek mindez nem lett volna elég, akkor ki is próbálhatta a művészi szabadság varázslatos világát, hiszen a tárlatvezetést követően dombormű-képeslap workshopon bárki elkészíthette a saját „HO2”-es alkotását. Természetesen nem maradtak segítség nélkül a kezdő alkotók, Hollai Krisztina vezetésével készültek a tárgyak, amelyeknek csak a fantázia, no meg az idő szabhatott határt.

„Egy óra nem sok idő, így kerestem egy olyan anyagot, amellyel ennyi idő alatt is kész munkákat lehet létrehozni. erre a legjobb megoldás egy gipszkarton ragasztó volt, ami egy gyorsan száradó massza, amibe lehet anyagokat ragasztgatni, karcolni, lenyomatokat készíteni”

– mondta el a helyszínen Hollai Krisztina.

Mindeki bátran engedhette szabadjára a fantáziáját a workshopon

A nap vége felé a zenei elmélyülésre is volt lehetőség, ugyanis 18 órától a múzeumkertben Mahesh handpan koncertjét hallhatta  közönség.

A handpant a bátrabbak ki is próbálhatták

Az egyórás koncertet követően ugyanitt kertmozival várták az érdeklődőket. Bárdos Csaba filmtörténész-esztéta vezetésével vette kezdetét a több alkalomból álló Filmklub, ennek szeptember 16-án szombaton volt az első vetítése. Ezúttal az 1966-os „451 Fahrenheit” című filmet láthatta a közönség, a vetítés után a nézők Bárdos Csabával beszélgettek François Truffaut remekművéről.

Sokan vettek részt a Filmklub első vetítésén

Ha valaki lemaradt volna a Filmklub első alkalmáról, nem kell aggódnia, hiszen legközelebb szeptember 30-án 17:30-kor lesz vetítés, akkor a „S1M0NE” című filmet láthatja a közönség.

Az érdi Kulturális Örökség Napjairól még több fotó itt:

fotó: Gárdos Attila

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email