nagy_lajos_aszfalt

Nem porzik többé a Nagy Lajos utca

nagy_lajos_aszfalt

Nem porzik többé a Nagy Lajos utca

A hiányzó 250 méteres szakasz is aszfaltburkolatot kapott.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az elmúlt napokban munkagépektől volt hangos a Nagy Lajos utca, hiszen az önkormányzat az ígéretéhez híven a Deák Ferenc – Petőfi Sándor utcák közötti szakaszt is leaszfaltozta. Tavaly decemberben ebben a cikkünkben számoltunk be arról, hogy elkezdődtek a munkálatok a területen, akkor az utca egyik fele kapott szilárd burkolatot.

„Rengetegen kérték, hogy folytassuk, mi több, eredetileg is ez volt a szándék, beterveztük, csak áthúzódott az idei évre”

– hangsúlyozta László Ferenc, a Polgármesteri Hivatal kommunikációs vezetője.

Dolgoznak a munkagépek a Nagy Lajos utcában

Műszaki szempontból is alapos munkát végeztek a szakemberek, ugyanis komoly alapot kapott az utca. Harmincöt centiméter mélyen marták fel az utat, majd húsz centiméter vastagságban darált aszfaltból talajjavító réteget terítettek le, erre jött egy tíz centiméteres mart aszfalt réteg, illetve öt centiméter vastagságú kopóréteg zárja mindezt.

A Nagy Lajos utcában az új aszfaltcsík 250 méter hosszú. A kopóréteg terítése ugyan befejeződött, azonban még dolgoznak a szakemberek, hiszen a kisebb javítások, a padkázás, a gépjárműbeállók helyreállítása folyamatban van.

Tükörsima aszfalton közlekedhetnek az ott élők

László Ferenc a további aszfaltozási lehetőségek kapcsán érzékeltette, hogy az infláció, a rezsiárak elképesztő mértékű növekedése, illetve a központi elvonások miatt a város rossz anyagi helyzetben van, de továbbá megjegyezte:

„A városvezetés mindenképpen tartja magát ahhoz az ígéretéhez, hogy amint van forrása, saját szabadon elkölthető bevétele, azt kizárólag az aszfaltozási program folytatására fordítja.”

A járvány alatt elvett gépjárműadót az önkormányzatok még nem kapták vissza, így ez Érd esetében évi 500-600 millió forint kiesést jelent – világított rá a nehézségekre a város kommunikációs vezetője.

Addig is a város számos pontján több – hazai vagy uniós támogatásból megvalósuló – útépítési projekt zajlik. Jelenleg három csomópont modernizálása van folyamatban, továbbá ha sikerrel zárul a közbeszerzési eljárás, rövidesen újabb hét útépítési beruházás indulhat el Érden.

fotó: Balogh Alex

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email