Ilyen volt a IX. AVL - Érdi Jazz Fesztivál

Táncra perdült a közönség a jazz hallatán – videó

Ilyen volt a IX. AVL - Érdi Jazz Fesztivál

Táncra perdült a közönség a jazz hallatán – videó

Ha változott a város arculata az elmúlt esztendőkben, akkor az talán Érdi Jazz Fesztiválnak is köszönhető - fogalmazott az esemény főszervezője.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Vasárnap véget ért az idei, immár kilencedik alkalommal megtartott Érdi Jazz Fesztivál. A rendezvény főszervezője szerint a fesztivál mostanra végleg bizonyította, hogy van rá fogadókészség a városban. Sőt, az Érdi Jazz Fesztivál talán a település arculatának is jót tett.

Irk Réka úgy látja, egy ilyen eseménnyel talán az Érd kapcsán sokat emlegetett falusias állapotból is ki lehet törni. Példaként Szentendrét említett, ahol kisebb léptékű vagy szűkebb közönségnek szóló programok vannak, de éppen ez adja meg a hely egyedi hangulatát. Emiatt lesz érdekes a közönség számára.

Ráadásul a szomszédos településeken az elmúlt hétvégén éppen az Érdi Jazz Fesztivállal egy időben rendeztek nagyszabású popkoncerteket. Ugyanakkor az érdi fesztivál ezeknek az árnyékában is megtalálja a maga hallgatóságát.

Ettől függetlenül a szervező szeretné ha a jövőben a környező városok is bekapcsolódnának az eseménybe. Ahogy azt – amolyan próba, illetve hagyományteremtő jelleggel – Százhalombatta tette az idén.

„Az Érdi Jazz Fesztivál manapság már egy brand. Bármerre megyünk az országban ismerik a nevét”

– fogalmazott Irk Réka, aki hangsúlyozta, hogy ez azért is lehet, mert nem csak a publikumnak, hanem a fellépőknek is az egyik kedvenc helyük lett Érd.

Mint mondta, talán nem is véletlen, hogy a zenészek szeretnek itt játszani, amikor azt látják, hogy az emberek felállnak és táncolni kezdenek. Ez egy jazz koncerten már régóta nem magától értetődő – tette hozzá.

A fellépők apropóján Irk Réka kiemelte, idén voltak először külföldi előadók a fesztiválon, azonban reméli, nem utoljára. Azért, hogy ez össze is jöjjön, már most lefoglalták a műfaj két sztárját jövő szeptemberre. A kérdésre, hogy mégis kik ők, csak annyit válaszolt: legyen meglepetés!

A fesztiválon készült videóinkat ITT és ITT tekinthetik meg, továbbá érdemes nosztalgiázni a IX. AVL – Érdi Jazz Fesztiválon készült legjobb fotókkal is! A képekért külön köszönet Újvári Mihálynak!

Fotó: Balogh Alex, Kling József/ÉrdMost, Újvári Mihály

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email