kismozsar2CzereB_230906.jpg

Terülj, terülj asztalkám a sörös csülöktől a töltött kecsegéig

kismozsar2CzereB_230906.jpg

Terülj, terülj asztalkám a sörös csülöktől a töltött kecsegéig

Egy éves a Kis Mozsár, a szülinap alkalmából vacsorával bővítették a kínálatot.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A Kis Mozsár Gyorsétterem a Covid után nyitotta meg a kapuit – akkor, amikor más inkább bezárt. „Bizonyos szempontból hálás vagyok a járványnak, mert a Covid hozott vissza a vendéglátásba” – mondta az étterem tulajdonosa, Morzsik Attila.

Korábban egy nagykereskedést működtetett, ami nem élte túl a járványt. Így aztán több évtizedes hazai és közel tíz éves külföldi vendéglátós tapasztalattal olyan éttermet álmodott meg, ahol főként a klasszikus magyaros konyha remekeit kínálják, a sörben sült hagymás csülöktől a cigánypecsenyéig. Az ötlet bevált, hiszen a Kálvin tér 1. szám alatti barátságos kisvendéglőbe nemcsak a környéken dolgozók jönnek ebédelni, hanem sokan házhoz is szállíttatják az ebédet.

Morzsik Attila (középen) és kollégái

„Mérsékelt árakon dolgozunk, ezért sok nyugdíjas is tőlünk rendel. Olcsóbb így, mintha főzne. És persze kényelmesebb is” – mondta Attila, akivel csúcsidőben beszélgettünk az étterem árnyékos teraszán.

Épp rendőrök érkeztek a napi ebédért, ők elcsomagolva vitték el az ételt. „Rendőröknek, polgárőröknek, mentőknek, tűzoltóknak jelentős kedvezménnyel kínáljuk a fogásainkat” – magyarázta Attila, aki szállít az érdi kézilabdásoknak, sőt, egy érdi magánbölcsődébe is.

„Nálunk a vendégek alakítják a heti menüt: a facebook-on jelezhetik, hogy mit szeretnének. A napi ajánlatokat is a kereslet alapján állítjuk össze. Legnépszerűbb a csülök, a töltött káposzta, a szalontüdő, a pacal, azaz a készételek – ezeket otthon, főleg kis mennyiségben, nehezebb megcsinálni” – mondta Attila.

Az elmúlt egy évben tapasztaltakra építve most bővítik mind a nyitvatartást, mind a kínálatot: szeptember 4-től már nemcsak ebédelni, hanem vacsorázni is lehet a Kis Mozsárban, méghozzá mérsékelt árakon.

„11-től 14 óráig tartunk nyitva ebédidőben, este pedig 18-tól 21 óráig. Hétvégén rendezvényeink vannak, egészen márciusig” – mondta Attila, hozzátéve: a népszerű és olcsó menüt csak ebédidőben lehet rendelni, vacsorát az étlapról választhatnak a vendégek, ezt is alacsony áron.

„Emellett kézműves hidegkonyhai készítményeket is csinálok, ez az egyik specialitásom” – tette hozzá Attila, aki a hidegkonyha fortélyait egy háromszoros olimpiai bajnok mesterszakácstól leste el annak idején, a szokványos kaszinótojástól a töltött kecsegéig.

Ami a melegkonyhát illeti, ott nagy rutinja van abban, hogy akár ezerötszáz emberre is főzzön egyszerre (mint a honvédségnél tette annak idején). Ennek nemcsak az étteremben veszi hasznát: idestova egy évtizede minden téli vasárnapon ő készíti az ebédet a rászorulóknak a téli egyházi ételosztások keretében.

Emellett rendezvényekre főz és az éttermét fejleszti: most például a teraszt szeretné téliesíteni, hogyha beköszönt a hideg idő, még többen férjenek el.
„Számomra a főzés alkotás, és nagyon jó, hogy megtaláltam itt a helyemet. A Kis Mozsárból szeretnék nyugdíjba menni” – zárta szavait.

A Kis Mozsár Gyorséttermet az interneten itt  és itt találják meg olvasóink, személyesen pedig a Kálvin tér 1. alatt.

 

(X)

Fotó: Czere Bálint

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email