Hárslevelű Balogh Alex bogrács

Ahol az aszfaltút barátságokat köt össze

Hárslevelű Balogh Alex bogrács

Ahol az aszfaltút barátságokat köt össze

Az útépítés tette valódi közösséggé a Hárslevelű utcát.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A jószomszédi viszonyhoz nem erős kerítés, hanem közös aszfaltozás kell – ezt jól tudják a Hárslevelű utcában, ahol szombaton a 24. alkalommal rendezték meg a lakosok közös ünnepségét.

A helyszínre érve nem a nagy rendezvények megszokott kilométeres utcabálja fogadott minket, csupán néhány szépen megterített asztal. A hangulat viszont őszintén családias volt: az alig pár hónapostól a közel nyolcvanévesig a lakók minden korosztálya részt vett a nyárvégi bulin, ahol hamarosan megszólalt a zene, nekiláttak a bográcsvacsorának is.

A kívülálló talán is nem jönne rá, hogy a bálnak a Hárslevelű utca aszfaltútja ad évtizedek óta kitartó alapot. „24 évvel ezelőtt mi, a lakók polgári engedetlenségbe kezdtünk, és közös erővel, saját pénzből leaszfaltoztuk az addig hol saras, hol poros utcát” – idézte fel a kezdeteket lapunknak Poteczin Imre, az utcabál szervezője. Az egy hónapos, megfeszített közös munkát egy nagy közös ünnepség követte, amit akkor és azóta is ő hoz tető alá.

Poteczin Imre, (középen) a bál szervezője

„Lassan ötven éve élek itt, de sok helyen megfordultam a világban. És amerre jártam, mindenütt azt láttam, hogy az emberek megpróbálnak annak örülni, amijük van” – mesélte Poteczin – „azt szerettem volna, hogy itt is legyen ok az örömre, hogy olyan közösségünk legyen, ahol az emberek tisztelik, becsülik, megszólítják egymást, legyenek fiatalok vagy idősek”.

Azóta egy generáció már felnőtt a Hárslevelű utcában, és a nyárbúcsúztató utcabál helyi hagyománnyá nemesült: minden évben megtartják a 80-100 fős rendezvényt, a szervező csak három alkalomra emlékezik, amikor az esőzés elmosta a bulit.

Az is egyfajta tradícióvá vált, hogy a lakók minden évben elhívják ünnepségükre a polgármestert, aki rendszerint el is jön a megnyitóra. Idén is tiszteletét tette Csőzik László, aki egy üveg érdi bort hozott a Hárslevelű utcaiaknak; így emlékeztetett rá, hogy Érd az 1880-as filoxérajárványig Magyarország egyik neves borásztelepülése volt, és talán a közeljövőben újra a helyi borról lesz híres.

A helyi „híres aszfaltról” szólva Csőzik László megemlített egy másik, erősen porzó parkvárosi utcáról is, ahol a lakók és az önkormányzat összefogásával hamarosan szintén aszfaltozni fognak, a költségeket fele-fele részben a város és a helyiek adják össze a munkához.

A polgármester az ünnepség családias hangulatát méltatva azt is megjegyezte: ahhoz, hogy a városban később is ismerjék, köszöntsék egymást az egy utcabeliek, fontos, hogy megálljt parancsoljunk Érd további növekedésének – ezt szolgálja az új társasházak építését megakadályozó változtatási tilalom.

Az önkormányzat idén először nyújtott kis összegű anyagi támogatást a Hárslevelű utcabál megrendezéséhez, amit Poteczki Imre megnyitóbeszédében is megköszönt.

Bár a Hárslevelű utcabál főként csak a helyi lakóknak szól, hamarosan Érd-szerte együtt vacsorázhatnak a szomszédok. Szeptember 9-én rendezik meg az Érdi Szomszédünnepet, amelyhez minden városi lakóközösség csatlakozhat. Tavaly több mint ötven utca jelezte, hogy megtartja a saját kis utcabálját.

Fotó: Balogh Alex

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email