trafo_11

Sötétségbe borult a Favágó utca és környéke

trafo_11

Sötétségbe borult a Favágó utca és környéke

Júlia tizenhétszer jelentette be a közvilágítási problémát, de közel két hónap sem volt elég ahhoz, hogy a helyzet megoldódjon.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Felháborodva hívta szerkesztőségünket a Favágó utcában élő Júlia, hogy immár két hónapja nem égnek a köztéri lámpák a Favágó, valamint több környékbeli, így például a Fazekas, a Festő, a Fényező és Földmunkás utcákban.

Mint elmesélte, július 16-én beszélt először az áramszolgáltatóval, de miután napokig nem történt semmi, ezért ismét telefonált. Majd újra és újra. Eddig, az elmúlt közel két hónapban összesen tizenhétszer. Ráadásul nem ő volt az egyetlen az érintett utcákból, aki szeretett volna utánajárni az ügynek.

Elmondása szerint a szolgáltató számos dologra hivatkozott, hogy miért nem tudják a problémát felszámolni. Hol a viharos időjárás, hol az utcában zajló gallyazás, hol egy speciális, a javításhoz szükséges eszköz hiánya volt a baj. Azonban a legfőbb indok állítólag az volt, hogy egy, a környék közvilágításában szerepet játszó transzformátor meghibásodott. Zárlatos lett – tudta meg Júlia.

Ráadásul ez a transzformátor magánterületen van, ahova nyilvánvalóan csak a tulajdonos jelenlétében tudnak bemenni a szakemberek. Ennek ellenére próbálkoztak többször is, viszont valahogy mindig elkerülték egymást.

Júlia segítségével természetesen megpróbáltuk felvenni a kapcsolatot az érintett ingatlan tulajdonosával is, aki, mivel éppen a nyaralására készülődött, csak annyit tudott közölni, hogy hamarosan kisajátítják a telkéből azt a részt, amelyen a transzformátor áll.

Részletekbe ugyan nem mentek, de azt az önkormányzat is megerősítette, hogy tudnak a környék közvilágítási hibáiról. László Ferenc, a Polgármesteri Hivatal kommunikációs vezetője elmondta, kaptak hivatalos bejelentéseket a lakosságtól:

„A Grep tud a problémáról és ismert a szolgáltató E.ON Hálózati Kft. részéről is. Az intézkedéseket megteszik, folyamatban van. A hiba a szolgáltató E.ON Hálózati Kft.-nél van, minden tervezett megoldást véghezvisznek a hiba elhárításához”.

Megkeresésünkre az E.ON Hálózati Kft. ügyfélszolgálatán elismerték, hogy érkezett hozzájuk néhány bejelentés az érintett utcákból az elmúlt hetekben, habár Júlia tizenhét bejelentésének nem volt nyoma. Ez azért lehet, mert az asszony nem írásban, hanem telefonon kereste őket.

Az ügyintéző elárulta, a cég az érdi közvilágítási problémák kapcsán elsősorban szakaszhibákat javít, azokat viszont minél rövidebb időn, a bejelentéstől számított 48 órán belül. Ha csak kisebb, néhány lámpát érintő a meghibásodás, akkor 14 nap is lehet az átfutási idő.

A transzformátorral kapcsolatos, fentebb taglalt kisajátításról azonban nem tudott információt adni, ezért kérdéseinkkel a vállalat sajtóosztályához fordultunk. Amint válaszolnak, cikkünket frissítjük.

Fotó: ÉrdMost/Bredák Péter

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email