erd_retrokepek_borito_13

Felismeri, hol készültek ezek a régi érdi képek? (13)

erd_retrokepek_borito_13

Felismeri, hol készültek ezek a régi érdi képek? (13)

Segítsenek a beazonosításban!

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Ma egy újabb izgalmas kép megfejtésében kérjük olvasóink segítségét, de mielőtt belemerülnének a részletekbe, előbb szeretnénk megköszönni az eddigi aktivitásukat. Ugyanakkor köszönet a Csuka Zoltán Városi Könyvtárnak is, akik nélkül – mint azt sokszor elmondtuk – ez a játék nem jöhetett volna létre. Hiszen tőlük kaptuk azt a több, mint egy tucat diaképet, amit a digitalizálás után most önök is láthatnak.

Legutóbbi feladványunkra – így utólag mindenképp – azt mondhatjuk, hogy gyerekjáték volt. Valóban a Budai útnak a Stop Shop és a MOL benzinkutak közötti szakaszáról van szó. Persze nem a mai, hanem a legalább negyven évvel ezelőtti külalakjában.

Most azonban egy jóval embert próbálóbb fotóval készültünk. Az egy dolog, hogy manapság már az „Éljen április 4-e” felirat is magyarázatra szorul, de nem erre vagyunk kíváncsiak. Elég ha megírják, hogy a város (vagy akkoriban esetleg még falu?) melyik pontján kattinthatták el az alábbiakban megosztott felvételt.

Ha van tippjük, amit akár egy aktuális képpel is igazolni tudnak, akkor azt az ÉrdMost Facebook oldalán a fotó alatt, hozzászólás formájában osszák meg velünk. Miként továbbra is szívesen olvassuk azokat a korabeli történeteket is, amiket az egyes fényképek idéznek fel önökben.

ÍME SOROZATUNK 13-IK KÉPE:

 

Címlapfotó: ÉrdMost/Szűcs Gergely, Archív fotó: Csuka Zoltán Városi Könyvtár archívuma

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email