hegedu_illusztracio_pexels_erdmost

Még most sem késő jelentkezni az érdi zeneiskolába

hegedu_illusztracio_pexels_erdmost

Még most sem késő jelentkezni az érdi zeneiskolába

Az érdi Lukin László Zeneiskola pótfelvételi meghallgatásokat hirdet augusztus 29 és 31-re hegedű, gordonka, harmonika és ütő hangszerekre.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Amíg a mindig népszerű zongora és gitár szakokra már az összes felvételi hely betelt, sőt, „várólisták” vannak, addig néhány másik hangszeres szakra pár napig, és pár hely erejéig még be lehet jutni – árulta el az ÉrdMost-nak Molnár-Farkas Magdolna, a Lukin László Alapfokú Művészeti Iskola intézményvezető-helyettese.

A fiatalok konkrétan a hegedű, a gordonka, a harmonika, valamint az ütő hangszeres képzésekre jelentkezhetnek. Ehhez először is ki kell tölteni egy jelentkezési lapot, amit IDE KATTINTVA érhetnek el. Míg az egyes meghallgatások időpontjáról és helyszínéről ITT TÁJÉKOZÓDHATNAK.

Molnár-Farkas Magdolna hangsúlyozta, noha meghallgatásnak hívják, de nem kell izgulni, hiszen mindenkitől annyit kérnek csupán, hogy tanuljon meg két kis dalocskát, amit a meghallgatás során előad majd az adott zenetanárnak. Emellett pedig további egyszerű énekes, illetve ritmusgyakorlatokra kell számítaniuk a felvételi során a leendő diákoknak.

Az intézményvezető-helyettes úgy gondolja, a gitárt és a zongorát általában azért választják előszeretettel a szülők és a gyerekek, mert egyrészt könnyebben elsajátíthatónak találják, másrészt sokféle zenei közegben megjelenő hangszerekről van szó.

Ugyanakkor például a vonósokról az a hír járja, hogy nehezebben tanulhatóak, ami a hangszer adottságaiból fakadóan talán részben igaz, de az érdi zeneiskola felkészült tanárai mellett ettől sem kell tartani – fogalmazott Molnár-Farkas.

A tavalyi tanévben egyébként 550 körül volt a növendékek száma, de most még ennél is több tanulóra számítanak. A koronavírus-járvány után amúgy is megfigyelhető, hogy egyre többen jelentkeznek, viszont ez annak is köszönhető, hogy tavaly ősszel elindult a jazz tanszak, ahogy a zenei mozgásfejlesztés képzés is egyre kedveltebb.

Azoknak a szülőknek és gyerekeknek, akik még bizonytalankodnak, hogy belevágjanak-e, Molnár-Farkas Magdolna azt tudja mondani, hogy hangszeren játszani nem pusztán tartalmas időtöltés, hanem egyúttal komplex személyiségfejlesztés is.

„A zene az alapműveltség része, a zene révén a fiatalok jobban teljesíthetnek az élet más területein is. Fejlődnek a szociális készségeik, fogékonyabbakká, nyitottabbakká és elfogadóbbakká válhatnak általa”

– emelte ki az intézményvezető-helyettes.

fotó: pexels.com

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email