Gripen

Érdnek is kijut a Gripenek mennydörgéséből

Gripen

Érdnek is kijut a Gripenek mennydörgéséből

Percenként húztak át a város felett a Honvédség repülői.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Légi parádé kíséri Budapesten az augusztus 20-i állami ünnepet, a Magyar Honvédség várhatóan szinte összes repülő és helikoptertípusa áthúz majd a főváros felett. Bár az esemény hivatalosan reggel kilenc és tíz óra között zajlik, az érdiek már előbb is ízelítőt kapnak belőle  – városunk felett fordul meg ugyanis az összes, a parádén résztvevő katonai gép.

A repülők mennydörgő érkezését valószínűleg mindenki hallotta, a szemfülesek láthatták is az átvonuló flottát. A három Jas Gripen 39-ese kötelékben, a kormánytagok által is előszeretettel használt Dassault Falcon 7X és Airbus A319 jellemzően egyedül húz át Érd felett.

Az állami ünnep hivatalos honlapja szerint a katonai légiparádé nagyjából 30 perces első részében a Magyar Honvédségben rendszeresített repülőgéptípusok egyenként, valamint kötelékben repülnek majd át az Erzsébet-híd és a Margit-híd közötti Duna szakasz fölött.

A légiparádé második részében, mintegy 20 perc időtartamban várható a WizzAir légitársaság A321 utasszállító, a Külgazdasági és Külügyminisztériumhoz tartozó Airbus A330 Neo, valamint az Aeroexpress Kft. Embraer 120 és Cessna 206 Hidroplán repülőgépeinek alacsony áthúzása is.

A Magyar Honvédség már pénteken is gyakorlatot tartott az ünnepre készülve, az Airportal cikke szerint akkor a legújabb Airbus H225M, illetve a H145, Mi-24P, Mi-17 típusú helikopterei, valamint Zlín 143/242 kiképzőgépek repültek.

Facebook / Magyar Honvédség -a kép illusztráció

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email